A brit Munkáspárt vezetője szerint úgy kell bánni az embercsempészekkel, mint a terroristákkal

A legnagyobb brit ellenzéki erő, a Munkáspárt vezetője szerint az embercsempész bűnszervezetekkel ugyanúgy kell bánni, mint a terroristákkal.

Sir Keir Starmer - akinek pártja a jelenlegi közvéleménykutatási adatok szerint a jövőre esedékes brit parlamenti választások esélyese - csütörtökön Hágába utazott, ahol az Európai Unió rendőrségi együttműködési szervezetének (Europol) vezetőivel tárgyal az embercsempészet elleni közös fellépés lehetséges módjairól.

Tárgyalásai előtt több brit médiaorgánumnak - köztük a The Times című konzervatív napilapnak, a The Sun című, erőteljesen EU-szkeptikus irányzatú tömeglapnak és az ITV kereskedelmi televíziónak - nyilatkozott.

Az interjúkban Starmer úgy fogalmazott: a konzervatív párti brit kormány olyan súlyos kudarcot vallott a kontinensről csónakkal Angliába indulók illegális átkeléseit szervező embercsempészek elleni fellépésben, hogy most már a három nagy nemzetbiztonsági fenyegetéssel, az éghajlatváltozással, az ellenséges külföldi hatalmakkal és a terrorizmussal azonos szintű veszélynek kell tekinteni e bűnözői szervezetek működését.

A brit belügyminisztérium adatai szerint tavaly csaknem 46 ezren indultak útnak mindenekelőtt a francia partokról gumicsónakokon Anglia felé. Ez volt az illegális átkelési kísérletek eddigi legmagasabb éves száma azóta, hogy a brit hatóságok 2018-ban elkezdték e statisztika rendszeres összeállítását.

A londoni belügyi tárca összesítése szerint az idén eddig több mint 20 ezren próbáltak ugyanígy átjutni a kontinensről Nagy-Britanniába.

Ennek megállítása érdekében a Boris Johnson volt miniszterelnök vezette akkori brit kormány tavaly áprilisban új migrációs egyezményt kötött Ruanda kormányával. A megállapodás - amely tartalmaz egy 120 millió fontos brit gazdaságfinanszírozási csomagot is a közép-afrikai ország számára - lehetővé tenné, hogy mindazokat, akik illegálisan lépnek brit területre és ezután menedékjogért folyamodnak, a brit hatóságok áttelepíthessék Ruandába.

A program azonban eddig nem indulhatott el, mivel jogvédő szervezetek bírósági eljárást kezdeményeztek az áttelepítések megakadályozására, és a jogi eljárás jelenleg is tart. Ennek legutóbbi mozzanataként, június végén a brit fellebbviteli bíróság jogszerűtlennek minősítette és megtiltotta a brit határt illegálisan átlépők áttelepítését Ruandába, azzal az érvvel, hogy a közép-afrikai ország a brit kormány véleményével ellentétben nem tekinthető biztonságos célországnak.

Csütörtöki nyilatkozataiban Sir Keir Starmer olyan új rendfenntartó alakulat létrehozását is megígérte, amely az európai kontinensen is felléphetne az embercsempészek ellen a programban részes EU-országok hatóságaival együttműködve.

Starmer utalást tett arra is, hogy a Munkáspárt kormányra kerülve - az együttműködés fejében - kész lenne tárgyalni az Európai Unióval menedékkérők befogadásáról.

Megerősítette ugyanakkor azt a korábban is többször hangoztatott véleményét, hogy a Labour-kormány nem újítaná fel az emberek szabad áramlását, letelepedését és munkavállalását biztosító uniós szabadságjog érvényesítését. Ez a viszonos szabadságjog a három éve megszűnt brit EU-tagság idején Nagy-Britanniára is vonatkozott. (MTI)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !