A DK szerint súlyos csapást mért a kormány a kisgyermekes családok jelentős részére

Súlyos és embertelen csapást mért az Orbán-kormány a kisgyermekes családok jelentős részére a bölcsődei támogatás megszüntetésével - mondta a DK humán területekért felelős főpolgármester-helyettese vasárnap az ellenzéki párt Facebook-oldalán közvetített online sajtótájékoztatón.

"Ebből a pénzből azok a szülők tudták legalább részben kifizetni a magánbölcsődék díját, akiknek a gyermekei nem fértek be egyetlen állami bölcsődébe se" - jelezte Bősz Anett.

Közlése szerint a bölcsődei férőhelyhiány mindenütt problémát jelent, a szülők pedig nem tudnak dolgozni menni, ha nem tudják megoldani gyermekük felügyeletét.

Barkóczi Balázs, a DK országgyűlési képviselője, oktatási árnyékminiszter szerint az Orbán-kormány "nem akar" elegendő bölcsődei férőhelyet biztosítani és "azt a kis pénzt is elveszi a családoktól", amelyből maguk tudták volna biztosítani gyermekük elhelyezését.

"Kivonják a pénzt, tönkreteszik az ágazatot, aztán mindenkit magánbölcsődébe küldenek" - jelentette ki Barkóczi Balázs.

Közölte: a Dobrev Klára vezette szociáldemokrata árnyékkormány felkészült arra, hogy a kormányváltás után visszaadja a bölcsődei támogatást a magyar szülőknek, valamint új bölcsődéket építsen hazai és uniós források felhasználásával.

"Mi nem fogjuk magukra hagyni a munkába visszatérni akaró magyar szülőket" - hangoztatta. (MTI / Fotó: Illusztráció)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !