A kapu tetején felejtette a lopott biciklit a madarasi betörő

Az utcán fogták el azt a férfit, akit több, Madarason történt betörés elkövetésével gyanúsítanak a rendőrök.

Sorban érkeztek a bejelentések a település őrsére 2023. június 7-e és 2023. szeptember 5-e között. Az akkor még ismeretlen elkövető különféle módokon ment be ingatlanokba: volt, ahol az üveget törte be, máshol meg lefeszítette a lakatot. Az egyik helyen viszont nem volt nehéz dolga, itt csak bement a nyitva felejtett ajtón. Az otthonokból műszaki eszközöket, centrifugát, kávéfőzőt és fűrészt vitt el. De laptopokra és mobilokra is szert tett, ezeket az egyik hivatalból vitte el. Egy üzletben a kasszát dézsmálta meg, innen félmillió forinttal távozott. Ám olyan is előfordult, hogy sietősen, zsákmány nélkül kellett távozni egy helyről. A tolvajt valószínűleg megzavarták éppen abban a pillanatban, amikor egy kerékpárt próbált ellopni a kapun keresztül. Így a művelet félbe maradt, a bicikli pedig a magasban ragadt.

A nyomozás során beszerezett adatok és információk alapján egy 31 bácsalmási lakos került a rendőrök látókörébe, akit egyébként elfogatóparancs alapján már kerestek.

Elfogását követően gyanúsítottként hallgatták ki a lopások miatt, és őrizetbe vétele mellett a nyomozók előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

A rendőrök a bűncselekmények során ellopott értékek közül néhányat megtaláltak, amiket visszaadnak a tulajdonosaiknak, és a lopással összefüggésbe hozható készpénzt is foglaltak le.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !