A 27 éves férfi este Romhány belterületén szórakozott, amikor az éjszakai órákban elsétált a településen található autóbusz parkolóba. Két jármű ajtóüvegét betörte és az egyikből egy mobiltelefont, illetve a tolatókamera kijelzőjét ellopta. A másik buszban a pénztárkazettát kísérelte meg felfeszíteni, azonban nem járt sikerrel, így onnan értékek nélkül távozott. A férfi a rongálással 1,1 millió forint kárt okozott.
A buszok feltörése közben mindkét keze megsérült és vérezni kezdett, amin feldühödött és úgy döntött, hogy a benne felgyűlt feszültséget a környéken lévő személygépkocsikon tölti le. A férfi az utcán parkoló gépkocsikból ötnek betörte a szélvédőjét és haza sétált. Cselekményével összesen 620 000 forint kárt okozott a sértetteknek - közölte a rendőrség.
A Rétsági Rendőrkapitányság munkatársai a romhányi lakost elfogták, és az ellopott mobiltelefont tőle lefoglalták. A hatóság tagjai az előállított férfit lopás és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, amely során beismerő vallomást tett, majd őt a rendőrök őrizetbe vették. (Fotó: police.hu)
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !