Az európai parlamenti képviselők keddi strasbourgi plenáris ülésükön megszavazták az európai védelmi ipar közös beszerzések révén történő megerősítéséről szóló uniós jogszabálytervezetet.
A szabályozás segíteni fogja a tagállamokat abban, hogy "önkéntes és együttműködésen alapuló módon" fedezzék a legsürgősebb és legfontosabb védelmi szükségleteiket, amelyeket a hadászati termékek Ukrajnának történő átadása növelt meg - áll az uniós képviselőtestület sajtóközleményében.
A beszerzéseket szolgáló eszköz finanszírozására 300 millió eurós költségvetés áll rendelkezésre, és a közös beszerzésekben legalább három tagállamnak kell részt vennie. A jogszabály szerint a beszerzésekhez kötődő vállalkozóknak és alvállalkozóknak az EU-ban vagy valamely társult országban kell székhelyet alapítaniuk, és nem lehetnek nem társult harmadik ország vagy szervezet ellenőrzése alatt. Az EU-ból vagy társult országokból származó alkatrészek költsége nem lehet alacsonyabb a végső termék becsült értékének 65 százalékánál.
Az egyes beszerzésekhez nyújtott uniós pénzügyi hozzájárulás felső határa konzorciumonként a közös beszerzési megállapodás becsült értékének 15 százaléka lesz. Ez a küszöb azonban 20 százalékig is emelhető, ha Ukrajna vagy Moldova is részesül a hadiipari termékekből, illetve abban az esetben, ha a szerződés becsült értékének legalább 15 százalékát kis- és középvállalkozások vagy közepes piaci tőkeértékű vállalkozások kapják.
A jogszabálytervezet végső elfogadásához az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács jóváhagyására is szükség van. (MTI)
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !