A Veszprémi Törvényszék aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt életfogytig tartó fegyházbüntetésre és 10 év közügyek gyakorlásától eltiltásra ítélte azt a 26 éves férfit, aki 2022 májusában egy veszprémi gyár öltözőjében halálra szurkálta kolléganőjét. A bíróság nem jogerős ítélete szerint legkorábban 40 év elteltével vizsgálható meg, hogy a vádlott feltételes szabadságra bocsátható-e.
A törvényszék kötelezte a vádlottat a közel 1 millió forint összegű bűnügyi költség megfizetésére, valamint fenntartotta a vádlott letartóztatását a másodfokú eljárás befejezéséig.
A megállapított tényállás szerint a vádlott szabadidejében vérengző tartalmú online videójátékkal játszott, amelyben lőfegyverrel, illetőleg szúrófegyverekkel lehet ölni. A vádlott a cselekmény elkövetését megelőzően 3 napon át nem aludt, nem evett, hanem – munkaidején kívül – folyamatosan ezen videojátékokkal játszott, miközben mintegy 30 energiaitalt megivott.
A vádlott és a sértett ugyanabban a veszprémi gyáregységben dolgozott, s bár a munkavégzésük során találkoztak, személyes kapcsolat nem alakult ki közöttük. A férfi titkon vonzalmat érzett az asszony iránt, de megszólítani sem merte. A vádlott 2022. május 22-én hajnalban, az éjszakai műszakot követően a gyártósoron a munkáját szintén befejező nő érkezésére várt, majd röviddel azután, hogy a sértett elhaladt mellette, utánament a női öltözőbe, és – miután a nő a férfi durva szexuális ajánlatát visszautasította – a hátizsákjából elővett, 12,5 centiméter pengehosszúságú recés, éles, hegyben végződő késsel rátámadt és őt számtalan alkalommal testszerte megszúrta.
A sértett segélykiáltására két munkatársuk is az öltözőbe szaladt, ám a vádlott ekkor már a vérző sértett mellett, a kést kezében tartva állt, majd a férfiak felé indult, akik a támadásától tartva elfutottak és segítséget kértek. A vádlott – a sértett védekezése ellenére – rendkívüli brutalitással számos, köztük olyan súlyos sérüléseket okozott, melyek következtében az asszony a helyszínen az életét vesztette.
Az igazságügyi elmeorvos szakértő megállapítása szerint a vádlott a cselekmény elkövetésekor nem volt kóros elmeállapotú; képes volt arra, hogy a cselekménye következményeit felismerje és e felismerésnek megfelelő magatartást tanúsítson.
Az ítélet ellen az ügyész az előre kitervelt elkövetés megállapítása céljából jelentett be fellebbezést. A vádlott enyhítésért, míg védője – a vádlott elmeállapotára hivatkozással – elsődlegesen felmentésért, másodlagosan enyhítésért, határozott tartamú szabadságvesztés büntetés kiszabása céljából jelentett be fellebbezést.
Az ítélet nem jogerős; másodfokon a Győri Ítélőtábla jár el. A vádlott letartóztatását fenntartó végzést a fellebbezésre jogosultak tudomásul vették, így az véglegesé vált.
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !