Ismerőse házának felgyújtásával akarta megtorolni sérelmeit a 64 éves bicskei férfi

Ismerőse házának felgyújtásával akarta megtorolni sérelmeit az a 64 éves bicskei férfi, aki ellen közveszélyokozás bűntett kísérlet megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a rendőrség.

A 64 éves férfi és a későbbi sértett évekre visszanyúló baráti viszonya a közelmúltban romlott meg és mérgesedett el. A férfi felgyülemlett sérelmeitől indíttatva elment egykori barátja bicskei házához, ahol egy égésgyorsító anyag segítségével felgyújtotta az épületet.

Személyi sérülés nem történt, ugyanakkor a ház felső emeleti szintje és tetőszerkezete teljes egészében a tűz martalékává vált, a lángok pedig a szomszédos ingatlanokat is veszélyeztették.

Az elkövető mielőbbi kézre kerítése érdekében a helyszínre érkező egyenruhások azonnal adatgyűjtésbe és tanúkutatásba kezdtek, melynek eredményeként alig néhány óra múlva kattant is a bilincs a 64 éves gyújtogató kezén. A férfi, akit őrizetbe vétele mellett gyanúsítottként hallgattak ki a nyomozók, tettét a sértett több millió forintos tartozásával indokolta. 

A bicskei rendőrök kezdeményezték, hogy az illetékes ügyészség tegyen indítványt a férfi letartóztatására. (Fotó: police.hu)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !