Vádat emeltek egy szegedi házaspárral szemben, akik különféle kábítószerekkel kereskedtek és az általuk árusított marihuánából 14 éves gyereküknek is adtak - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője az MTI-t.
Saághy Flóra közölte, a párt társtettességben elkövetett jelentős mennyiségű kábítószer-kereskedelemmel, valamint kiskorú veszélyeztetésével vádolják.
A házaspár a vádirat szerint 2020-ban egy közös ismerősével állapodott meg abban, hogy ellátja őket marihuánával, amfetaminnal és más kábítószerekkel, amelyeket árusítani fognak. A jelentős mennyiségben beszerzett drogokat egy éven keresztül társasházi lakásukban, annak villanyóra-szekrényében és a garázsukban tárolták, onnan értékesítették vevőiknek. A marihuánából 14 éves gyereküknek is adtak.
A nyomozás során a rendőrök nagy mennyiségű készpénz mellett egy droglaborban amfetamin készítéséhez alkalmas szereket is lefoglaltak.
A főügyészség a vádlottakkal szemben fegyházbüntetést és vagyonelkobzást indítványozott.
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !