Karácsony Gergely: van egy kormányzati szándék Budapest tönkretételére

Módosította a fővárosi önkormányzat idei költségvetését a Fővárosi Közgyűlés szerdán.

A Karácsony Gergely főpolgármester által jegyzett javaslatot 18 igennel, 12 nem szavazat ellenében fogadta el a testület.

Az előterjesztés szerint a módosítás célja a költségvetési rendelet "aktualizálása", annak érdekében, hogy az érintett címeken a szükséges előirányzatok rendelkezésre álljanak, a módosított bevételek a költségvetési egyensúlyt biztosítva szolgáljanak a kiadások fedezetéül.

Emlékeztettek arra, már a költségvetés elfogadásakor ismert volt a bevételek egyenetlen beérkezéséből következő pénzforgalmi kockázat, hiszen annak kezelésére az önkormányzatnak minimálisra csökkent a tartaléka, és a hitelkerete sem engedett nagy mozgásteret. Világossá vált, hogy ha a főváros által nem befolyásolható lépések miatt nem érkeznek be a tervezett források, akkor likviditási problémák alakulhatnak ki.

A fővárosi önkormányzat történetében nominálisan a legmagasabb összegű likviditáskezelési programot kellett végrehajtani, hogy elkerülhető legyen a fizetésképtelenség, akár csak részben is - írták.

Úgy fogalmaztak, a "túlélőprogram" sikeres volt, a fővárosi önkormányzat által működtett közszolgáltatások színvonalát nem kellett csökkenteni, és a bérek kifizetése sem volt veszélyben.

Ugyanakkor önmagában ez nem jelenti azt, hogy az idei költségvetési évet az elfogadott költségvetési rendelet szerinti módon zárják. Továbbra is kérdéses a kormányzattól várt összegek - Lánchíd, energiatámogatás, hitelfelvétel jóváhagyása - beérkezése, valamint a szolidaritási hozzájárulás kapcsán zajló per kimenetele. A négy tétel mintegy 55 milliárd forintot tesz ki - összegezték.

Kiemelték, további intézkedések szükségesek, hogy lehetőség legyen reagálni azokra az esetekre is, ha a fővárosi önkormányzatnak "nem nyújt szektorsemleges módon forrásokat a kormány".

Az első félévi adatok alapján felülvizsgálták a kiadási és a bevételi oldal várható teljesülését. Ennek során 13,8 milliárd forinttal csökkentették az idei kiadásokat, amelyek egy része áthúzódik majd a jövő évre - olvasható az előterjesztésben.

Jelezték, ha a kormányzattól függő tételeket nem bírálják el pozitívan, akkor az utolsó negyedévben szükség lehet olyan pénzügyi lépésekre, amelyek lehetővé teszik a forrásszükséglet átstrukturálását.

A vitában Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes arról beszélt, áprilisban azt látták, ha nem változtatnak a főváros finanszírozásán, akkor mínusz 76 milliárdon állhatott volna augusztus végén a költségvetés. A "túlélőprogramnak" köszönhetően elérték, hogy a várost működésben tartsák.

Kovács Péter (Fidesz-KDNP) XVI. kerületi polgármester arról beszélt, a városvezetés azt mondja, hogy mindenki más felelős azért, hogy csődbe ment a főváros.

"Ezt a várost Önök vitték csődbe, ugyanis rengeteg pénzt hagyott itt az előző városvezetés, de "kitakarították" a kasszát és mínuszban vannak" - jelentette ki. Azt mondta, a városvezetésre is igaz az: "a baloldaliakkal mindig az a baj, hogy kifogynak a mások pénzéből".

Wintermantel Zsolt, a Fidesz-KDNP fővárosi frakciójának vezetője úgy fogalmazott, a költségvetési rendelet módosítása azt jelenti, hogy "a döglött lovat áthúzzák idénről jövőre, nem megoldják a problémát, hanem elodázzák".

A politikus cinikusnak nevezte, hogy a városvezetés túlélőprogramnak nevezi a főváros eladósítását.

Horváth Csaba, az MSZP fővárosi frakcióvezetője arról beszélt, a testületben ülő képviselőknek közösen kellene fellépniük az emberek érdekében, akár a kormányzattal szemben. Ugyanis a szolidaritási hozzájárulás egy olyan sarc, ami sérti az emberek és az önkormányzatok érdekeit - tette hozzá.

Karácsony Gergely főpolgármester arról beszélt, a főváros nem más pénzéből fogyott ki, hanem a kormány vette el a fővárosi önkormányzat pénzét. A fővárosnak pénzügyi megszorításokat kellett elviselnie amellett, hogy a koronavírus-járvány és az energiaválság után is "talpon maradt".

A kormányzati elvonások sokkal nagyobb összeget jelentettek, mint amit megörököltek az előző városvezetéstől - mondta a főpolgármester, aki szerint van egy kormányzati szándék a város tönkretételére, és ennek a politikának "falaznak" a Fidesz-KDNP fővárosi képviselői.

Karácsony Gergely hangsúlyozta: minden lehetséges politikai, jogi és pénzügyi eszközzel bővítik a mozgásterüket, mert nem akarják, hogy a főváros tönkremenjen a kormány pénzügyi megszorításai miatt.

A főpolgármester közölte azt is, hogy a szolidaritási hozzájárulás vitatott mértéke miatt indult perhez kapcsolódóan a bíróság szerdán elrendelte az azonnali jogvédelmet, azaz megtiltotta, hogy a főváros szerinti jogtalan követelést az állam inkasszó segítségével érvényesítse.

Az ülésen a képviselők - 18 igennel, 11 tartózkodás mellett - elfogadták a fővárosi önkormányzat közösségi költségvetési programjának alapvető szabályairól szóló rendeletet, amelynek fő célja, hogy kiszámítható módon határozza meg a közösségi költségvetés kereteit.

A rendelet az ötletbeadásra és a szavazásra jogosultak körét, a közösségi költségvetés keretösszegének meghatározására, az ötletek beadására és szűrésére, a szavazás folyamatára, valamint a nyertes ötletekről szóló döntésre vonatkozó alapvető szabályokat határozza meg. A rendeleti szabályozás a program jelenlegi tartalmát, működését érdemben nem változtatja meg, de stabil keretet ad - írták az előterjesztésben. (MTI)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !