Legkorábban 30 év múlva szabadulhat az a férfi, aki rágyújtotta a házat áldozatára

A Miskolci Törvényszék által megállapított tényállás szerint a vádlott korábbról ismerte a sértettet, mivel 2021 tavaszán kétszer segített neki a bevásárlásban. Az asszony házába is bejutott, vele beszélgetett, a sértett egészségi állapotával, körülményeivel tisztában volt. A terhelt a lakásban különböző értéktárgyakat látott, így amikor néhány hónappal később pénz szűkében volt, elhatározta, hogy eltulajdonítja azokat. 

2021 szeptemberében az ablakon bemászott a sértett házába, majd öngyújtóval világítva kutakodni kezdett. Az asszony felébredt a zajra és megkérdezte, hogy ki van ott. Eközben a férfi egy franciakulcsot vett magához, a sértetthez lépett és többször fejbe ütötte vele. Az asszony a földre esett és eszméletét vesztette. A vádlott eltette az éjjeli szekrényen talált mintegy 60 ezer forint értékű fülbevalót, aztán a cselekmény leplezése céljából meggyújtotta a házban talált takarót, rongyot, valamint ajtótokot és a még életben lévő sértettet magára hagyva távozott. A nő halálát füst- és szén-monoxid mérgezés okozta. 

Az első fokon eljárt Miskolci Törvényszék 2023 májusában a vádlottat nyereségvágyból, a bűncselekmény elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette, valamint magánlaksértés bűntette miatt, mint visszaesőt életfogytig tartó szabadságvesztésre, valamint 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. A férfi legkorábban 30 év elteltével bocsátható feltételes szabadságra. Az ítélet ellen vádlott és védője enyhítésért, az ügyész a különös kegyetlenséggel történő minősítő körülmény megállapítása érdekében fellebbezett. 

A Debreceni Ítélőtábla helybenhagyta az elsőfokú ítéletet. (Fotó: Illusztráció)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !