Letartóztatták az ismerősét baltával agyonütő 71 éves medgyesegyházi férfit

Kezdeményezte a Békés Vármegyei Főügyészség egy 71 éves medgyesegyházi férfi letartóztatását, aki hétfőn egy baltával agyonütötte ismerősét - közölte a vármegyei főügyészség csütörtökön közleményben az MTI-vel.

A két férfi hétfő reggel egy medgyesegyházi házban vitatkozott össze, a 71 éves, büntetlen előéletű férfi egy fejszével hat-nyolc alkalommal, nagy erővel lesújtott 70 éves barátja fejére, aki ettől a helyszínen elhunyt.

Az idős férfi a padlón fekvő holttestet szőnyeggel és takarókkal fedte le, megkísérelte a lakóházban a bűncselekmény nyomait feltakarítani, és azt is tervbe vette, hogy a holttestet elássa a kertben, amit végül a rendőri intézkedés hiúsított meg.

A rendőrök azért mentek oda, mert egy betörés kapcsán akarták kikérdezni a 71 éves férfit, akivel szemben a Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság azért indított büntetőeljárást, mert a gyanú szerint az elmúlt napokban egy medgyesegyházi lakatlan házból többek között szerszámokat lopott.

A Békéscsabai Járásbíróság egy hónapra elrendelte a férfi letartóztatását, mert félő volt, hogy szabadlábon a tanúk befolyásolásával vagy a tárgyi eszközök elrejtésével, megsemmisítésével a bizonyítás eredményességét veszélyeztetné; emellett fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye is - írták a közleményben.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !