A Győri Fellebbviteli Főügyészség az ítélet helybenhagyását indítványozta abban az ügyben, amelyben a férfi egyetlen lökéssel az idős nő halálát okozta.
A tényállás szerint a férfi 2020. július óta egy győri szociális intézmény lakója. Itt élt az idős sértett is, aki sorsszerű megbetegedései miatt előfordult, hogy lakótársai szobáiba bement és az ott talált élelmiszerekből evett. A nő 2021. június 4-én a férfi szobájába ment be, s engedélye nélkül elkezdte enni az éjjeliszekrényén lévő banánt. A férfi ezen felháborodott és kizavarta a szobából a nőt. A férfi követte, és a folyosón a vele szembe forduló sértettet, kis erővel a mellkasán meglökte, aki emiatt hanyatt esett és a fejét a járólapba ütötte. Ezt észlelték a gondozók, ellátták, majd a mentők kórházba szállították, ahol megműtötték. A bántalmazás következtében azonban a sértett néhány nap múlva meghalt, melyben szereppel bírtak sorsszerű megbetegedései is.
A Győri Törvényszék a férfit halált okozó testi sértés bűntette miatt 1 év 4 hónap börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását 4 évi próbaidőre felfüggesztette.
Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, a vádlott felmentésért, védője elsődlegesen felmentésért, másodlagosan enyhítésért fellebbezett.
A fellebbviteli főügyészség álláspontja szerint a vádlott bűnös, büntetése arányos, enyhítése nem indokolt.
Az ügyben másodfokon a Győri Ítélőtábla fog dönteni.
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !