Emberölés bűntettének kísérlete miatt indult eljárásban a Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója elrendelte Sz.Z. gyanúsított letartóztatását, egy hónap időtartamra.
A megalapozott gyanú szerint Sz.Z. ittas állapotban megjelent édesanyja Szabolcs megyei házánál, ahol az asszony élettársával italozni kezdett.
Ennek során a két férfi között vita alakult ki, ami miatt Sz.Z. hazament, magához vett egy konyhakést, majd visszament édesanyja házába. Édesanyja élettársa ekkor az ágyon hanyatt fekve pihent, mely során a gyanúsított a mellkasát, nyakát és combját is megszúrta a nála lévő késsel, valamint az orrát megvágta. Az asszony mikor észlelte a történteket, értesítette a mentőket.
Ezt követően a gyanúsított a helyszínről elmenekült.
A sértett a bántalmazás következtében életveszélyes sérüléseket szenvedett.
A nyomozás kezdeti szakban van. Bár a gyanúsított büntetlen előéletű, több büntetőeljárás is van vele szemben folyamatban és fenti cselekménye alapján egy kiemelten súlyos - akár 15 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető - bűncselekmény elkövetésével gyanúsítja az ügyészség. Erre tekintettel fennál a veszélye annak, hogy szabadlábra helyezése esetén a hatóságok elől elszökne, vagy elrejtőzne, ezért elrendelte a letartóztatását.
A végzés végleges, mind az ügyész, mind a vádlott és védője tudomásul vette.
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !