Rendőrautónak ütközött egy ittas sofőr Tatán

Ittas állapotban járművezetés vétsége miatt a Tatai Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be azzal a férfival szemben, aki ittasan a rendőrautó elé hajtott.

A vádirat szerint a férfi járművezetői engedéllyel sosem rendelkezett. A férfi úgy vezette Tata területén a személygépkocsit, hogy aznap szeszes italt fogyasztott, közepes fokban volt ittas állapotban. A férfi az autóban két utast szállított.

Az elkövető az autóval Szomód felől indexelés nélkül kanyarodott ki balra az 1. számú főútra úgy, hogy a kanyarodó sávból jobbra kihajtott a Komárom irányából érkező,  szabályosan közlekedő rendőrségi személygépkocsi elé. A vétlen sofőr jobbra rántotta a kormányt, de az elkövető személygépkocsija jobb hátsó részével így is nekiütközött a rendőrségi jármű bal elejének.

A balesetben személyi sérülés nem történt, de a rendőrségi járműben 875 593 forint kár keletkezett.

Az elkövető büntetett előéletű, különös visszaesőnek minősül, mert a bíróság 2017-ben ittas állapotban járművezetés miatt 1 év 4 hó fogházbüntetésre ítélte, amelyből 2019. november 8-án szabadult feltételes kedvezménnyel.

A férfival szemben már van folyamatban büntetőeljárás ittas járművezetés vétsége miatt a Komáromi Járásbíróságon, az ügyészség az ügyek egyesítését, valamint azt indítványozta, hogy a bíróság az elkövetőt börtönbüntetésre, közügyektől eltiltásra, és a közúti járművezetéstől eltiltásra ítélje.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !