Szándékosan gázolt el kerékpárosokat egy tizenéves sofőr, egyikük meghalt

Őrizetbe vettek egy tizenéves sofőrt, akit azzal gyanúsítanak, hogy szándékosan elütött három kerékpárost, egyiküket pedig halálra gázolta Kaliforniában – írja az NBC News cikkére hivatkozva az RTL.

Mindegyik eset a dél-kaliforniai tengerparti városban, Huntington Beachen történt. Az első áldozat elmondta, hogy a fekete Toyotával közlekedő sofőr késő este oldalba csapta őt, és könnyebb sérüléseket szenvedett.

Egy másik kerékpáros azt mondta, hogy az első eset után körülbelül 15 perccel, annak helyszínétől nem messze ment neki. A harmadik gázolás ugyancsak negyedórával később történt, ebben pedig életét vesztette egy 70 éves kerékpáros. A rendőrök azonosították a tizenéves gyanúsítottat, majd letartóztatták. A nyomozók úgy vélik, hogy nem baleset történt, hanem szándékos gázolás.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !