A Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján vesztegetés elfogadása bűntett gyanúja miatt rendelt el nyomozást a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Alosztálya.
A megalapozott gyanú szerint a nagykanizsai kórház egyik osztályvezető főorvosa magánbetegei számára a pszichiátria VIP szobájában biztosított diszkrét kezelést olyan embereknek, akik el akarták kerülni a nyilvánosságot. A kezelésért cserébe jelentős összegeket kért.
A betegek két budapesti személy közvetítésével jutottak hozzá az ellátáshoz, amiért több százezer forintot fizettek. Ezután a páciensek elhelyezését és kezelését már a 62 éves osztályvezető végezte. Az előre meghatározott összegeket az egyik elkövető párjának számlájára utalták az ügyfelek, ebből kapta meg részesedését az orvos is, aki többször családtagjai bankszámláira kérte annak továbbítását.
A rendőrök összehangolt akció keretében a Nemzeti Védelmi Szolgálat munkatársaival közösen több helyszínen tartottak kutatást a gyanúsítottaknál, ahonnét iratokat, telefonokat, számítástechnikai eszközöket és 22 millió forint készpénzt foglaltak le.
Azoknak, akik fizettek az ellátásért, vesztegetés bűntett elkövetése miatt kell felelniük és szabadlábon védekezhetnek. (Fotó: police.hu)
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !