Teret neveztek el a tragikus balesetben meghalt 21 éves rendőrről Újpesten

A 21 évesen, szolgálatteljesítés közben elhunyt Mátyás Balázs Tamás szülei az Újpesti Önkormányzatnak nyújtottak be indítványt, amit előbb a IV. kerületi, majd most a Fővárosi Közgyűlésen is megszavaztak - írta az énbudapestem.hu.

2018. február 15-én két rendőrautó karambolozott nem sokkal éjfél előtt Újpesten, a Fóti út és a Leiningen Károly utca kereszteződésében. A balesetben három rendőr megsérült, az akkor 21 éves Mátyás Balázs Tamás kirepült a járműből és a helyszínen életét vesztette.

A nyomozás során megállapították, hogy mind a két rendőrautó ugyanarra a helyszínre tartott megkülönböztető fény- és hangjelzést használva. Azonban míg a XV. kerületi járőröknek zöld lámpája volt, addig a IV. kerületi kollégáiknak piros, ám utóbbi jármű vezetője - 68-72 kilométeres óránkénti sebességgel - mégis behajtott a kereszteződésbe, így ütköztek össze a Fóti út és a Leiningen Károly utca sarkán.

Az áldozat a 21 éves rendőr, Mátyás Balázs Tamás volt, aki a IV. kerületi Rendőrkapitányságon szolgált, az autót járőrtársa – aki egyébként jó barátja is volt – K. István vezette. XV. kerületi kollégáik súlyos sérüléseket szenvedtek.

A Központi Nyomozó Főügyészség a baleset okozásával viszont csak egy rendőrt, az elhunyt rendőr társát gyanúsította. Ellene halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emeltek vádat.

2019-ben Mátyás Zsolt, Mátyás Balázs Tamás édesapja az Indexnek azt mondta, hogy fia társával először 2018 decemberében találkoztak, akkor a rendőr sírva kért elnézést tőlük, mint mondta: „Az újpesti rendőrkapitány a találkozás után úgy fogalmazott, azzal, hogy megbocsátottunk neki, visszaadtunk egy életet. A másik két rendőrrel viszont azóta sem találkoztunk, soha nem kerestek meg minket”

2021 januárjában született meg az elsőfokú ítélet az ügyben: a bíróság akkor enyhítő körülményként értékelte a vádlott beismerését, megbánását, különös figyelemmel arra, hogy az elhunyt hozzátartozóitól bocsánatot kért, akik azt elfogadták.

Májusban megszületett a jogerős ítélet. Ez alapján a Fővárosi Ítélőtábla Katonai Tanácsa másfél év – két év próbaidőre felfüggesztett – szabadságvesztésre ítélték, valamint három évre a „B” kategóriájú járművek vezetésétől tiltották el, valamint neki kell kifizetnie a 639 ezer forintos bűnügyi költséget is.

A történteket talán még szívszorítóbbá teszi a rendőrség honlapján közzétett videó, amiben a tragikusan fiatalon elhunyt kollégájukról emlékeznek meg a rendőrök. Könnyek között meséltek szülei, barátai és kollégái is Mátyás Balázs Tamás posztumusz törzsőrmesterről.

Az édesapa szerint Balázsnak a tragédia éjszakáján nem is kellett volna dolgoznia. Csak azért maradt szolgálatban, mert azt mondták neki, hogy bajtársainak kell segíteni. A fiatal rendőr azt kérdezte főnökétől, hogy menjünk mi is? Az ügyeletes pedig azt válaszolta: „Bazsi, menjetek ti is”. 

„Kiváló szakember volt és kiváló kolléga. Munkájához való hozzáállását az egész állomány elé például lehet állítani. Ígérem, hogy az Újpesti Rendőr-főkapitányság nem felejti el Mátyás Balázs Tamás nevét” – ezt már dr. Terdik Tamás, Budapest rendőrfőkapitánya mondta, aki megköszönte a 21 évesen elhunyt Balázs szüleinek, hogy ilyen rendőrt neveltek a fiukból.

2023 februárjában az újpesti, szeptember 27-én pedig a fővárosi közgyűlés ellenszavazat nélkül, egyhangúlag megszavazta és elfogadta azt a szülők által benyújtott indítványt, melynek értelmében a baleset helyszínén közterületet neveznek el Mátyás Balázs Tamásról. Így a IV. kerületben az Iglói út és a fóti kereszteződés melletti közterület a „Mátyás Balázs Tamás tér” nevet viseli.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !