Vezetéstől eltiltott, ittas sofőr próbálta megvesztegetni a vele szemben intézkedő rendőröket Csepelen

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XXI. Kerületi Rendőrkapitányság gépkocsizó járőrei a II. Rákóczi Ferenc úton figyeltek fel egy szabálytalanul, a forgalmat akadályozva várakozó autóra. 

A rendőrség közleménye szerint a sofőr a járőrkocsit meglátva megpróbált elhajtani, de a rendőrök feltartóztatták. 

Az autós igazoltatásakor kiderült, hogy járművezetéstől eltiltás hatálya alatt áll, és ezúttal is alkoholt fogyasztott, mielőtt a volán mögé ült. A 39 éves férfi 50 ezer forintot kínált a rendőröknek, hogy elengedjék, amit az egyenruhások természetesen nem fogadtak el. 

A sofőrt előállították, és az ittas, valamint az eltiltás hatálya alatti járművezetés mellett hivatali vesztegetés bűntett miatt is büntetőfeljelentést tettek ellene.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !