Videón a magyar rendőröket bántalmazó ukrán nők

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség a hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt folyamatban lévő ügyben kevesebb, mint két hét alatt bíróság elé állította a letartóztatásban lévő ukrán állampolgárságú anyát és lányát.

Egy ukrán állampolgárságú nő a lányával 2023. augusztus 18-án, este repülővel érkezett Budapestre. A Budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2B Termináljának érkezési oldalán szolgálatot teljesítő rendőrök felfigyeltek a nők ittas állapotukból eredő hangoskodására, majd a fiatalabb nő odament a rendőrökhöz, hogy panaszt tegyen a telefonja eltűnése miatt. A rendőrökkel a fiatalabb nő végig ordítva kommunikált, valamint mobiltelefonjával élőben közvetítette az eseményeket.

A rendőrök többször felszólítására a nő nem hagyott fel a hangoskodással és a videózással, majd az egyik rendőr felé rúgott, míg a másik rendőrt megkísérelte megütni.  A rendőrök a rúgás, illetve az ütés elől kitértek, azonban a nő édesanyja eközben az egyik rendőrt hátulról tenyérrel halántékon ütötte.

Ezt követően a két nő a folyosóról a várócsarnok felé távozott, ahol a fiatalabb nő továbbra is több alkalommal támadólag lépett fel a vele szemben intézkedő egyik rendőrrel, amelyhez édesanyja is csatlakozott, és az erősítésként megérkező másik két rendőr felé rúgott, illetve egyiküket el is találta. Végül az elkövetőket a rendőrök elfogták, az ügyészség pedig őrizetbe vette őket, majd indítványt tett letartóztatásukra, melyet a bíróság elrendelt.

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség soron kívül, 2023. augusztus 31. napján bíróság elé állította a két nőt, mely során a bűncselekmény elkövetését beismerték. A Budapesti XVIII. és XIX. kerületi Bíróság az ukrán vádlottakat gyorsított eljárásban hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt 1 év végrehajtásában 1 év 6 hónap próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés büntetésre ítélte, egyben megszüntette a vádlottak letartóztatását.  

Az ítéletet a vádlottak és védők tudomásul vették, az ügyészség azonban súlyosításért a vádlottak terhére fellebbezést jelentett be.


KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !