Felszólították a francia hatóságok az Apple-t, hogy hívja vissza az iPhone 12 telefonokat a francia piacról, mert a vizsgálatok szerint a készülékeknek túl magas az elektromágneses sugárzási szintje, számolt be az MTI.
Az illetékes kormányzati ügynökség (ANFR) kedden tette közzé az Apple-nek címzett felhívását, és egyben felszólította a vállalatot, hogy minden lehetséges eszközzel gyorsan hozza helyre ezt a hibát azoknál a készülékeknél, amelyek már használatban vannak. Hozzátették: az ügynökség ellenőrizni fogja az iPhone 12 telefonok frissítéseit, és amennyiben azok nem lesznek hatásosak, akkor az Apple-nek vissza kell hívnia azokat a készülékeket is, amelyeket már eladott.
Az Apple szerdán vitatta a francia hatóságok vizsgálati eredményeit, és azt állította, hogy a 2020 végén piacra dobott iPhone 12 megfelel a sugárzási szintekre vonatkozó valamennyi előírásnak. A készülék biztonságos működését számos nemzetközi testület hitelesítette – tették hozzá. Az amerikai cég azt is tudatta, hogy átadták a francia hatóságoknak az iPhone 12 modellre vonatkozó saját, illetve a vállalattól független laboratóriumok által elvégzett vizsgálatok adatait.
Az elektromágneses sugárzási szintek ellenőrzésével foglalkozó ANFR közölte: a közelmúltban 141 mobiltelefont vizsgált be, köztük az iPhone 12 modellt is. A szakértők arra jutottak, hogy az iPhone 12 elektromágneses sugárzási szintje - kézben vagy zsebben tartva - meghaladja az Európai Unió által előírt szabványt. A készülék megfelelt az előírásoknak abban az esetben, amikor a teszt idején táskában vagy kabátzsebben tartották.
Jean-Noel Barrot, a telekommunikációért felelős miniszteri megbízott a France Info rádiónak úgy fogalmazott: az iPhone 12 sugárzási szintje enyhén meghaladja az előírt szintet, de „jelentősen alacsonyabb annál, mint amennyinél egyáltalán felmerülhetne, hogy ez esetleg valamilyen káros hatással is lehetne a felhasználókra. Mindenesetre a szabály, az szabály.”
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !