1000 forintért vágta meg ismerőse nyakát egy férfi Berettyóújfaluban

A rendőrségre érkezett bejelentés szerint egy kisebb társaság születésnapot ünnepelt egy berettyóújfalui családi házban. A 49 éves házigazda szóváltásba keveredett egyik vendégével. A vita tárgyát egy 1000 forintos tartozás képezte - közölte a rendőrség.

Szó szót követetett, majd a 49 éves férfi kiment a konyhába, felkapott egy kést, és megvágta ismerőse nyakát. A sértett erősen vérzett, ezért sietve autóba ültették, és a helyi kórházba hajtottak vele. Az orvosi vélemények alapján életveszélyes sérüléseket szenvedett.

A rendőrök még a helyszínen elfogták a házigazdát, majd előállították a rendőr-főkapitányságra, ahol gyanúsítotti kihallgatását követően a nyomozók bűnügyi őrizetbe vették, a bíróság pedig elrendelte a letartóztatását.

Életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetése miatt kell felelnie. (Fotó: police.hu)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !