A Fővárosi Ítélőtábla enyhítette az azonos nemű párt fenyegető férfi büntetését

A közösség tagja elleni erőszak bűntette miatt K. I. ellen indult büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla a vádlott végrehajtandó szabadságvesztés büntetésének és a közügyektől eltiltás tartamát is 3 évre enyhítette, egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. A döntés jogerős.

A Fővárosi Törvényszék a 2023. március 30-án kihirdetett ítéletével K. I. vádlottat bűnösnek mondta ki közösség tagja elleni erőszak bűntettében, ezért 5 év börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte. Úgy rendelkezett, hogy a vádlott legkorábban a szabadságvesztés büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. Rendelkezett az előzetes fogvatartásban töltött idő szabadságvesztésbe történő beszámításáról, továbbá az eljárás során lefoglalt bűnjelekről és a bűnügyi költség viseléséről.

A bűnösség alapját képező tényállás lényege szerint a vádlott 2021. szeptember 20-án este 9 óra felé Budapest IX. kerületében az 52-es villamoson, a szintén ott utazó, egymás kezét fogó Sz.R. és M.M. sértettektől megkérdezte, hogy mindketten nők-e. Miután a feltett kérdésre SZ. R. igennel válaszolt, a vádlott szidalmazni kezdte őket és közölte velük, hogy elvágja a torkukat, ha leszállnak. Ezután a vádlott a nála lévő kb. 9 cm pengehosszúságú kést elővéve, SZ. R. sértett mellé állva, a kést az ülő sértett feje magasságában, annak irányába tartva SZ.R. és M.M. sértetteket szexuális irányultságuk miatt azzal fenyegette meg, hogy nyakon szúrja, illetve megöli őket. Ezt követően késével a sértettek irányába többször szúró mozdulatot tett. Mindezt észlelve a villamos vezetője felszólította a vádlottat arra, hogy cselekményével hagyjon fel, ekkor a vádlott a villamos vezetőjéhez előre ment és megkérdezte tőle, hogy szereti-e a sértettekhez hasonló nemi irányultságú embereket. Majd a vádlott visszament Sz.R. sértetthez, aki felé ismét szúró mozdulatokat tett és közölte a sértettel, hogy a barátnője nyakát is el fogja vágni, valamint azzal fenyegette a sértetteket, hogy mindketten meg fognak halni. A villamos vezetője ezért a villamost a végállomás előtt megállította és a vádlottat a villamosról leszállította, míg a sértetteket a BKV tartózkodójába kísérte. A vádlott egy ideig még a végállomásnál várakozott, majd a helyszínt elhagyta, később azonban oda visszatért, ekkor az intézkedő rendőrjárőr elfogta.

A vádlott kihívóan közösségellenes magatartása alkalmas volt arra, hogy a sértettekben riadalmat keltsen, akik a vádlott velük szemben tanúsított agresszív magatartása miatt komolyan tartottak attól, hogy fenyegetéseit ténylegesen megvalósítja.

Az elsőfokú ítéletet az ügyész tudomásul vette, míg a vádlott enyhítésért, védője a tényállás részbeni téves megállapítása miatt, illetve eltérő jogi minősítés megállapítása érdekében, másodlagosan pedig enyhítésért jelentett be fellebbezést.

A vádlott olyan kijelentéseket tett a villamoson, melyek a sértettek leszúrására, torkuk elvágására irányultak, és a bicskát a rendőrök nála meg is találták. Ezért az ítélőtábla az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást a felfegyverkezve elkövetés tekintetében is megalapozottnak találta. Azt a körülményt, hogy a vádlott indulatát az azonos nemű kapcsolat váltotta ki, a tanúvallomások is alátámasztották. A vádlott a sértetteken kívül másoknak is kifejezte a homoszexuális kapcsolatokkal szembeni ellenszenvét, sőt, a tanúvallomások szerint még egy fiatal járókelőhöz is olyan tartalmú kérdést intézett, hogy nem vonzódik-e a saját neméhez, mert akkor őt is megkéseli. 

Az elsőfokú bíróság tehát okszerűen következtetett a vádlott bűnösségére és helyesen minősítette a terhére rótt cselekményt.

Az ítélőtábla további súlyosító körülményként értékelte a büntetőeljárás alatti elkövetést, míg enyhítő körülményként a sértettek megbocsátását, valamint az elsőfokú ítélet kihirdetése óta bekövetkezett további időmúlást. Ezt nagyobb nyomatékkal kellett értékelni, mivel a vádlott az eljárás egésze alatt letartóztatásban volt. Ezért, valamint a másodfokú eljárásban értékelt további enyhítő körülmények miatt indokoltnak látta a szabadságvesztés és közügyektől eltiltás enyhítését. A vádlott többszörösen büntetett előélete és a szeszes ital fogyasztásával összefüggő, garázda jellegű cselekményei miatt azonban a büntetési célok csak végrehajtandó szabadságvesztés kiszabásával érhetőek el vele szemben.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !