Egy Dunakeszin található dohányboltot akart kirabolni három férfi, de azt az ott dolgozó eladó megakadályozta (videó)

A Dunakeszi Járási Ügyészség vádat emelt három férfi ellen, akik egy Dunakeszin található dohányboltot akartak kirabolni, de azt az ott dolgozó eladó megakadályozta.

A vádirat szerint az elkövetők munkatársak voltak, az egyikük beosztottja volt a két másik férfi. A főnök rávette a két beosztottját arra, hogy rabolják ki az egyik Dunakeszin található dohányboltot. Ennek érdekében az egyik éjszaka a két férfit autójával a trafik közelébe vitte, majd ott kitette azzal, hogy megvárja őket.

A két elkövető az autóból kiszállva először hajnali háromnegyed három körüli időben ment be a dohányboltba. Ekkor még csak energiaitalt vásárolva felmérték a terepet.

Fél négy körül visszatértek a boltba és ismét két energiaital kértek az eladótól. Egyikük egy ezerforintos bankjegyet is kitett a pultra. Amikor az eladó a pénzért nyúlt, akkor a hozzá közelebb álló férfi megragadta a karját és maga felé kezdte húzni a sértettet, miközben a kassza tartalmát követelte. Az eladó azonban szabad kezével még meg tudta nyomni a pánikgombot. Miután az elkövetők észlelték a riasztást a helyszínről elmenekültek.

Dunakeszi Járási Ügyészség az ügyben csoportosan elkövetett rablás bűntettének kísérlete miatt emelt vádat a három férfi ellen.


KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !