A Nyíregyházi Járási Ügyészség 1 hónapon belül bíróság elé állította azt a férfit, aki zsarolással akart munkáltatójától pénzt szerezni, majd a rendőrök elől rollerrel menekült.
A vádirat szerint a 20-as évei közepén járó nyíregyházi férfi - anyagi gondjai enyhítésére - 2023. szeptember 13-án, egy általa korábban létrehozott e-mail címről üzenet küldött a munkáltatójának. Őt azzal fenyegette meg, hogy ha nem szeretné, hogy a NAV vizsgálódjon a cégénél, még aznap délután tegyen egy általa meghatározott helyre egy zacskóban 5 000 000 forint készpénzt. A levelben azt is közölte a vádlott a sértettel, hogy amennyiben ezt nem teszi meg vagy „trükközik”, akkor a bizonyítékait megküldi a megfelelő szervekhez.
Mivel az ügyvezető az üzenetre nem válaszolt, a férfi újabb sürgető üzeneteket küldött, majd egy nap haladékot is adott a fizetésre.
Mivel a cég szabályosan működik, és a sértettnek semmilyen félnivalója nem volt a zsarolótól, azonnal a rendőrséghez fordult. A nyomozókkal karöltve csapdát állítottak. A sértetti képviselő színleg elfogadta a zsaroló ajánlatát, és a férfi által megjelölt helyre elhelyezett egy táskát, benne 50 000 forint készpénzzel.
A vádlott egy elektromos rollerrel jelent meg a helyszínen, majd a rejtekhelyről magához vette a táskát. Az őt figyelő rendőrök ekkor üldözőbe vették. A férfi - menekülés közben - a táskát eldobta, majd elesett, így a nyomozó hatóság könnyen elfogta és őrizetbe vette.
Az ügyészség a letartóztatott férfit egy hónapon belül, zsarolás bűntette miatt a mai napon bíróság elé állítja, vele szemben börtönbüntetés kiszabását indítványozta.
A vádlottat a Nyíregyházi Járásbíróság – az ügyészi indítvánnyal egyezően - 2 év 6 hónap börtönbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte. Az ítélet nem jogerős, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett. A vádlott letartóztatásban marad.
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !