Halált okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés és járművezetés eltiltás hatálya alatt bűntette miatt emelt vádat a Szombathelyi Járási Ügyészség azzal a letartóztatott férfival szemben, aki a vád szerint Vas vármegyében ittasan okozott balesetet, amelynek során utasa kirepült az autóból és a helyszínen elhunyt - közölte a Vas Vármegyei Főügyészség szerdán az MTI-vel.
A vádirat szerint a járművezetéstől eltiltás hatálya alatt álló, vezetői engedéllyel nem rendelkező férfi közepesen ittas állapotban, óránként 130-140 kilométeres sebességgel vezetett személyautót Halastó felől Hegyhátsál irányába. Egy emelkedő után az autóval az útpadkára, majd a szántóföldre sodródott, ahol a személygépkocsi felcsapódott a levegőbe, többször megpördült a tengelye körül, legalább ötször a talajnak ütközött, végül a tetején állt meg - ismertették.
Hozzáfűzték: az autó utasa a baleset következtében olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen meghalt. A vádlott, - aki szintén nem használt biztonsági övet, és ugyancsak kizuhant a járműből - nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket szenvedett.
A járási ügyészség börtönbüntetés, közügyek gyakorlásától eltiltás és közúti járművezetéstől végleges hatályú eltiltás kiszabását indítványozta a visszaeső vádlottal szemben, akinek a büntetőjogi felelősségéről a Körmendi Járásbíróság fog dönteni - áll a közleményben.
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !