Miként gyűrűzhet át Európára az izraeli-palesztin konfliktus, és vajon maradt-e még annyi immunitás bennünk, európaiakban, hogy megvédjük magunkat - többek között ezekre a kérdésekre keresték a választ a 48 perc - Házigazda Lánczi Tamás című műsor adásában az M1 aktuális csatornán.
A műsorban Kulifai Máté, a Hetek lapszerkesztője, Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője és Törcsi Péter, az Alapjogokért Központ operatív igazgatója voltak Lánczi Tamás vendégei.
A hirado.hu beszámolója szerint a házigazda felidézte a Hamász Izrael elleni brutális támadását, és azt is, hogy a múlt héten egy francia tanárt késeltek halálra, Brüsszelben pedig svédeket gyilkolt egy - a hatóságok által megfigyelt - tunéziai származású arab férfi.
"Vajon Európa felébred-e és megérti-e a migrációban rejlő veszélyeket?" - tette fel a kérdést Lánczi Tamás, és emlékeztetett rá, hogy Henry Kissinger volt amerikai külügyminiszter szerint nagy hiba volt ennyi idegen népességet ráereszteni Európára.
"A mostani európai vezetés nemhogy nem érti meg, hanem még olajat is önt a tűzre" - reagált Törcsi Péter.
Az Izraelt ért támadás hatásairól Lánczi Tamás kifejtette, hogy drámaiak az európai fejlemények. Tömegtüntetéseken éltetik a terrort, Dávid-csillagot festettek német állampolgárok ajtajára, miközben Németország azért küzdött az elmúlt hetven évben, hogy ez soha többet ne fordulhasson elő. "Az európai zsidóságot fizikai létében fenyegetik" - jegyezte meg Lánczi Tamás.
"Itt valóban csak a zsidóságról van szó, vagy általában a nyugati civilizáció áll támadás alatt?" - kérdezte a házigazda.
"Egyértelműen a Nyugat ellen lépnek föl. A kereszténység és a zsidóság ellen" - szögezte le Mráz Ágoston Sámuel, hangsúlyozva, hogy a titkosszolgálatok már rég tudják, hogy baj van, ám az EU döntéshozói még mindig szét akarják osztani a migránsokat.
"Nekünk is szánnak néhány tízezer bevándorlót" - tette hozzá, és kiemelte, hogy a migránsok beáramlásával nő a terrorfenyegetettség veszélye, ám az átlagpolgárokkal ellentétben az európai vezetőkre mindig vigyáznak a különböző biztonsági szervek.
"Ez terrorizmusimport, amit csinál Európa" - fakadt ki a Nézőpont Intézet vezetője.
Lánczi Tamás rámutatott, hogy annak ellenére, hogy a palesztin állam megtűri a területén a Hamász terrorszervezetet az EU háromszorosára emeli a Palesztinának folyósított támogatásokat.
Mráz Ágoston Sámuel szerint az európai baloldal régi hagyománya az Izrael-ellenesség és a palesztinok támogatása.
"Az európai baloldal valójában antiszemita" - konstatálta a Nézőpont Intézet vezetője.
"Ez valójában nem Izrael és a palesztin nép konfliktusa, ez civilizációs harc" - hangsúlyozta Lánczi Tamás.
"A palesztinok nem területet akartak szerezni, hanem azért mentek, hogy zsidó embereket mészároljanak le" - hangsúlyozta Törcsi Péter, aki úgy véli, nem területi vitáról van szó, ám a kommunisták elhitették a nyugati világgal, hogy az arab világ az áldozata annak, hogy Izrael létrehozta nemzetközi szerződések által is elismert módon a saját államiságát.
"Itt népek közötti kulturális alapú háborúról van szó" - magyarázta Mráz, és jó példaként említette a magyar modellt, mivel Magyarország ellenáll a migrációnak és terrorizmust éltető tüntetések sincsenek hazánkban.
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !