Megdöbbentő dolog derült ki az édesítőszerekről

Nem segítenek a fogyásban, viszont egészségügyi kockázatot jelenthetnek az édesítőszerek az Egészségügyi Világszervezet (WHO) közleménye szerint – írja a Live Science nyomán a 24.hu. A WHO több mint 280 tudományos tanulmányra alapozza kiadványát, amelyek az aszpartámot, a sztíviát és sok egyéb mesterséges, illetve természetes cukorpótlót vizsgáltak.

Az eredmények szerint az édesítőszerek tartós használata semmilyen összefüggésben nincs a testzsír csökkenésével, viszont elősegíti a kettes típusú cukorbetegség kialakulását, továbbá szív- és érrendszeri megbetegedésekhez, valamint korai halálozáshoz vezethet.

A WHO kiemelte, hogy az édesítőszerek tartós fogyasztása és a megbetegedések, illetve korai halálozás közötti kapcsolat a tanulmányok ellenére sem elég megalapozott egyelőre. Éppen ezért a szervezet saját ajánlását feltételesnek bélyegezte.