Oroszország nagyra értékeli Észak-Korea támogatását az ukrajnai konfliktusban

Oroszország nagyra értékeli az Észak-Korea által az ukrajnai „hadművelethez” neki nyújtott támogatást – jelentette ki a kelet-ázsiai kommunista országba hivatalos látogatásra érkező orosz külügyminiszter, akit a RIA Novosztyi orosz állami hírügynökség idézett.

„Nagyra értékeljük elvi és egyértelmű támogatásukat, amelyet Oroszországnak nyújtottak az ukrajnai speciális hadművelet keretében” – mondta Szergej Lavrov. Az orosz külügyek irányítója néhány nappal azután érkezett kétnapos látogatásra Észak-Koreába, hogy az Egyesült Államok közölte: Phenjan lőszert szállít Moszkvának az Ukrajna elleni háborújához.

Lavrov köszönetet mondott Phenjannak, amiért elismerte, hogy Moszkva 2022 szeptemberében annektált négy ukrajnai megyét. Észak-Korea volt az egyetlen ország, amely elismerte a megszállt területek bekebelezését.

A Fehér Ház korábban közölte, hogy Észak-Korea ezer konténernyi katonai felszerelést és lőszert szállított Moszkvának. John Kirby, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsának szóvivője szerint az Egyesült Államok úgy véli, Kim Dzsongun a lőszerekért cserébe az észak-koreai katonai és atomprogram fejlesztéséhez szükséges orosz technológiát vár Moszkvától.

Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter júliusban járt Észak-Koreában. Röviddel érkezése után Lavrov közölte, hogy a látogatás lehetőséget ad a Vlagyimir Putyin orosz elnök és Kim Dzsongun észak-koreai vezető által szeptemberben Oroszországban aláírt megállapodások részleteinek megbeszélésére – jelentette az ITAR-TASZSZ orosz állami hírügynökség.

A tiszteletére adott fogadáson Lavrov megjegyezte, hogy a Vlagyimir Putyin és Kim Dzsongun közötti tárgyalások megerősítették: „a nemzetközi kérdések alapvető megközelítésében széles az egyezés, és megmutatták a kétoldalú őszinte és mély érdeklődést a két nép széleskörű együttműködésének további fejlesztése iránt” – írta a TASZSZ.

A Kreml szóvivője korábban azt közölte, hogy Lavrov kétnapos látogatásának egyik célja az orosz elnök észak-koreai látogatásának előkészítése. (MTI)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !