Orvosokat perelt egy nagyharsányi tanár, amiért beoltották Covid ellen

Szerinte jogtalan volt, hogy ráerőltették a „kísérleti vakcinát”. 

A Nagyharsányban élő Költő Előd 2021-ben kapott három Covid elleni oltást az egyik baranyai kórházban. A tanárként dolgozó férfi nem szeretett volna védőoltást kapni, ám ha meg akarta tartani állását, nem tehetett mást. Különösebb mellékhatást nem érzett az oltásokat követően, ennek ellenére 2023 áprilisában annak a kórháznak, amelytől a vakcinát kapta, három oltóorvosát a pedagógus feljelentette, mivel ők nem tájékoztatták a pácienseket arról, hogy szerinte az injekció „kísérleti gyógyszer”, így mellékhatásai ismeretlenek. (Az érintett pedagógus mRNS alapú vakcinát kapott.)

A rendőrség az egészségügyi önrendelkezési jog megsértésének gyanújával indított nyomozást bűncselekmény hiányában lezárta, ezért a férfi – a Vészharang Egyesület jogi segítségével – pótmagánvádas eljárásban folytatta harcát, de immár a kórházigazgatót idéztette bíróság elé, mondván: az ő dolga lett volna utasítani az orvosokat arra, hogy adjanak az oltottaknak felvilágosítást. Költő Előd – mint azt a Népszavának elmondta – abban bízott, hogy a bíróság neki ad igazat, és az ítélet kártérítési jogalapot jelenthet azoknak, akiknek az oltástól megromlott az egészsége.

Az is célja volt a pedagógusnak, hogy többé a munkáltatók ne kényszeríthessék alkalmazottjaikat kísérleti védőoltás felvételére.

A Pécsi Törvényszék augusztusban tárgyalás mellőzésével döntött az ügyben, és úgy látták, nem történt bűncselekmény, hisz köztudott volt, hogy a vakcinát ideiglenes engedély alapján adják be a pácienseknek. Költő Előd jogi képviselője fellebbezett, így került az ügy a táblabíróságra. Szerdán másodfokú bíróság is elutasította a vádindítványt. A döntést azzal indokolták, hogy Költő Előd a kórházigazgató ellen eredetileg nem tett feljelentést, így vele szemben pótmagánvádlóként sem léphet fel.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !