Óvodásokra borult egy mászóka Csányban, egy kislány meghalt

Halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt vádat emeltek az óvodai mászókabaleset ügyében Csány egykori polgármestere és az óvoda volt vezetője ellen - közölte a Heves Vármegyei Főügyészség szóvivője szerdán az MTI-vel.

Konkoly Thege László jelezte: a vádirat szerint a két vádlott az óvodai játszótér üzemeltetésének felelőseként munkaköri kötelességének teljesítését súlyosan és hosszú időn át elmulasztotta. Ez okozta a balesetet.

A szóvivő a közleményben emlékeztetett: a helyi óvoda udvarán több fából készült játék is volt, amelyek 2011-ben elvégzett kötelező felülvizsgálata megállapította, hogy közülük a mászóka balesetveszélyes. Ilyen esetben a hatályos jogszabályok szerint az üzemeltetőnek - ez esetben a polgármesternek - ki kell javíttatnia az eszközt vagy el kell bontatnia, és ennek elvégzéséig gondoskodnia kell arról, hogy azt ne használják.

Ezt a településvezető elmulasztotta, majd a vádlottak tudtával a játékot 2013 nyarán áthelyezték, eltávolítva a mászóka létráját, amely az eszköz stabilitását is biztosította. Így akkortól a szerkezetet csupán két földbe ásott, impregnálatlan fenyőgerenda tartotta helyzetben.

A balesetveszélyes játékot a gyerekek az óvodavezető engedélyével a továbbiakban ilyen állapotban használták, miközben a tartógerendák föld alatti részei elkorhadtak. A baleset napján három óvodás egyszerre volt fenn a 80 kilogramm tömegű mászókán, amely kidőlt és rájuk zuhant. Közülük egy kislányt a fején találta el a keresztgerenda, és a helyszínen életét vesztette. Két társa könnyebben sérült meg.

A Hatvani Járási Ügyészség - beismerésük esetén - mindkét vádlottal szemben másfél év, két és fél évre felfüggesztett fogházbüntetést, emellett 2 millió, illetve 1,25 millió forint pénzbüntetés kiszabását javasolja, valamint azt, hogy a másodrendű vádlottat két évre tiltsák el az óvónői foglalkozástól - tudatta Konkoly Thege László.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !