A garázdaság vétsége miatt indult ügyben a Tatabányai Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be a munkásszálló előtt verekedő férfival és nővel szemben.
A vádirat szerint a nő és férfi elkövető a sértettel az oroszlányi konténerszálló lakóiként ittas állapotban vitáztak, ennek hevében a sértett kiindult a szálló területéről, őt követte a két elkövető. Az utcán a férfi a sértett után futott, akinek fejét futásból ököllel megütötte. A sértett kezeit védekezésre feltartotta, majd visszaütött, összeakaszkodtak és az időközben oda ért nővel együtt mindhárman a földre estek.
Ekkor a helyszínre érkezett az autóval egy férfi, aki odament a dulakodó csoporthoz. Mire oda ért, a két férfi a földről felállt, őket megpróbálta egymástól távol tartani. Ezután a sofőr visszament az autójához telefonálni, a rendőrséget értesítette. Ekkor a támadó férfi ismét megütötte a sértettet, aki védekezett, ezért a két férfi ismét a földre esett.
Ezután a nő sérelmezte, hogy a sofőr kihívta a rendőrséget, ezért kiabált vele és ütlegelte. Miután a nőt onnan elvezették, a nő a sértettet ütötte ököllel, majd az élettársát is ütlegelte.
Az elkövetőknek a társadalmi együttélés szabályaival szembeni nyílt, öntörvényű és erőszakos magatartása alkalmas volt arra, hogy másokban megbotránkozást és riadalmat keltsen.
Az ügyészség a vádiratban arra tett indítványt, hogy a Tatabányai Járásbíróság az elkövetőkkel szemben pénzbüntetést szabjon ki.
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !