Videón, ahogyan a veszprémi rendőrök lecsapnak a tolvajokra, akik éppen az egyik helyi műszaki áruházat rámolták kifelé

A Veszprémi Rendőrkapitányság járőrei 2023. október 28-ára virradóra riasztó hangjára lettek figyelmesek. A hang forrását követve az egyik helyi műszaki áruházhoz értek, ahol éppen három férfi menekült a betört kirakatüvegen át. Az elkövetők arcát maszk fedte és kapucnit viseltek.

A rendőrök megállapították, hogy a tettesek behatoltak az áruházba, betörték a tárolóvitrinek üvegét és műszaki cikkeket vittek el több mint négymillió forint értékben. Az egyenruhások a három menekülő betörő közül egy 24 éves várpalotai lakost a helyszín közelében elfogtak. A nyomozók a férfi többi társát rövid időn belül azonosították, a bűncselekmény elkövetésében aktívan részt vevő 39 éves budapesti tettest, valamint a kitervelő és a végrehajtást megszervező 42 éves várpalotai férfit még aznap előállították.

A betörők harmadik társának tartózkodási helye egyelőre ismeretlen, ezért a nyomozó hatóság elfogatóparancsot bocsátott ki vele szemben.

A nyomozók az elkövetőket – őrizetbe vételük mellett – lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, a Veszprémi Rendőrkapitányság kezdeményezte letartóztatásukat az illetékes ügyészségen.

Az áruház kára nagyrészt megtérült, mivel a betörőket az egyenruhások megzavarták, és az elkövetők menekülésük közben a zsákokba csomagolt műszaki cikkeket a helyszínen és annak közelében hátrahagyták.


KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !