1 millió forintért vállalta a kokain felütését, adagolását és csomagolását egy nyugdíjas budapesti férfi

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt és fegyházbüntetést indítványoz egy 68 éves férfival szemben, aki jelentős mennyiségű kábítószer feketepiacra jutását készítette elő Budapesten.

A vádirat szerint a férfi, aki maga is kábítószer fogyasztó, budapesti lakásában eddig ismeretlenül maradt megbízójától jelentős hatóanyagtartalmú kokaint, illetve annak hígításához szükséges anyagot vett át, és elvállalta, hogy a kábítószert felhígítja, adagolja és csomagolja, majd azt ilyen formában – értékesítés végett – átadja megbízójának. A vádlott a lakásában a felhígított kokain állagának javításához, a hígítás álcázásához szükséges anyagot, illetve mérleget, egyedi készítésű préselőgépet és nejlontasakokat is tartott.

A budapesti rendőrök rajtaütöttek a férfin, a kábítószert és az eszközöket a megbízótól kapott pénzzel együtt lefoglalták, az elkövetőt őrizetbe vették.

A Fővárosi Főügyészség a letartóztatásban lévő férfit jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettével vádolja, és vele szemben fegyház- és pénzbüntetést, valamint a lefoglalt 1 millió forintra vagyonelkobzást indítványoz. A főügyészség emellett indítványozta, hogy a vádlott viselje az eljárás során keletkezett bűnügyi költséget, amely már a nyomozási szakban is 5 millió forint volt.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !