118 millió forint kárt okoztak közel egy tucat embernek egy ingatlanok építésével foglalkozó cég ügyvezetői

A gyanú szerint összesen 118 millió forint kárt okoztak közel egy tucat embernek egy ingatlanok építésével foglalkozó cég ügyvezetői - közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

A 41 és a 37 éves férfi a gyanú szerint 2021 áprilisától kezdődően kivitelezési szerződéseket kötött megrendelőkkel, melyekben családi házak felépítését vállalták. Az ügyfelek egy része kifizette a megállapodásban szereplő teljes összeget, és olyan is akadt, aki csak előleget, azonban a végeredmény minden esetben ugyanaz volt: a kivitelezés csak részben vagy egyáltalán nem valósult meg. Az ügyvezetőknek feltehetőleg szándékukban sem állt az építkezéseket elkezdeni vagy befejezni, ugyanis a cég anyagi helyzete miatt erre nem is lett volna lehetőségük.

A rendőrök otthonaikban fogták el, majd állították elő a két kivitelezőt. A csalások miatt gyanúsítottként hallgatták ki őket, és őrizetbe vételük mellett kezdeményezték letartóztatásukat.

A kecskeméti nyomozók vizsgálják, hogy elkövettek-e más személy sérelmére is bűncselekményt, és kérik, hogy jelentkezzenek azok a további sértettek, akik a csalók áldozatául estek. 

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !