A Budapesti X. és XVII. Kerületi Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki a nevelt fia részére utalt kártérítésből több mint 50 millió forintot elköltött.
A vádirat szerint az 50 éves férfi együtt élt feleségével és annak nagykorú fiával. A fiú egy munkahelyi baleset következtében maradandó fogyatékosságot szenvedett, amellyel kapcsolatban a bíróság kártérítést ítélt meg neki. A kártérítést egy összegben, közel 163,5 millió forintként folyósították a részére. Mivel a fiú nem rendelkezett önálló bankszámlával, engedélyezte, hogy édesanyja számlájára utalják a kártérítést, és őt bízta meg szóban azzal is, hogy a számlára megérkezett összeget kezelje. A kártérítés megérkezése előtt a vádlottnak és feleségének bejelentett munkahelye, jövedelme nem volt, ezért elhatározták, hogy életvitelüket a sértett kártérítési összegéből fogják biztosítani. A nő – a fia tudta és beleegyezése nélkül – a bankszámlájához társkártyát biztosított férjének, majd a bankszámlához tartozó bankkártyákkal készpénz-felvételeket és vásárlásokat bonyolított a sértett tudta és beleegyezése nélkül.
A férfi közel 49 millió forint elsikkasztásához nyújtott segítséget azzal, hogy a részére biztosított bankkártyák felhasználásával értékes használati tárgyakat, ingóságokat vásárolt saját maga és hozzátartozói számára. Emellett a felesége bankkártyáját is megszerezte a nő tudta nélkül, és azzal is vásárolt 2,6 millió forint értékben.
A Budapesti X. és XVII. Kerületi Ügyészség a férfit, mint visszaesőt nagyobb kárt okozó, információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntettével, valamint bűnsegédként, jelentős értékre elkövetett sikkasztás bűntettével vádolja. A főügyészség a vádlottal szemben letöltendő börtönbüntetés és pénzbüntetés kiszabását indítványozza. A kerületi ügyészség arra is indítványt tett, hogy a nyomozás során vagyonbiztosításként lefoglalt ingóságokat, 69 millió forint számlapénzt és zár alá vett ingatlan tulajdoni hányadot bocsássa a sértett rendelkezésére.
Az eljárás során más személy felelősségre vonásának törvényi akadálya volt, a sértett ugyanis nem élt magánindítvánnyal, nem kívánta a tettes felelősségre vonását.
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !