A Fővárosi Főügyészség vádat emelt egy 39 éves férfival szemben, aki 2021 novemberétől amfetamin értékesítésével foglalkozott Budapesten, ugyanakkor a nyomozók elfogásakor a kábítószer mellett nagy mennyiségű illegális potencianövelő szereket is találtak a férfi gépkocsijában.
A vádirat szerint a férfi 2021 novemberétől - legalább részben - kábítószer értékesítéséből biztosította a megélhetését. A vádlott a heti rendszerességgel beszerzett amfetamint egy gépkocsiban, valamint egy XXII. kerületi bérelt lakásban tárolta, majd előzetes egyeztetést követően, a lakás közében megbeszélt helyszíneken adta át a vevőinek.
A vádlottra 2022. február 16-án csaptak le a nyomozók, amelynek során a XXII. kerületi lakásban, valamint az utcán parkoló gépkocsiban több mint 200 gramm amfetamint, továbbá a kábítószer-kereskedelemhez szükséges eszközöket és a drog értékesítéséből származó, több mint 5 000 000 forint készpénzt is találtak.
A férfi a kábítószerek mellett 18 dobozban, összesen 900 db potencianövelő tablettát is megszerzett, amit szintén a gépkocsijában tartott. A Magyarországon forgalomba hozatali engedéllyel nem rendelkező, magas hatóanyag tartalmú, illegális gyógyszert a nyomozók a rendőri intézkedés során megtalálták és lefoglalták.
A Fővárosi Főügyészség a férfit jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettével, valamint gyógyszerhamisítás bűntettével vádolja, és vele szemben fegyházbüntetést, pénzbüntetést, valamint vagyonelkobzást is indítványoz a vádiratban.
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !