Oroszországot nem lehet legyőzni a harctéren, Ukrajnának és az Egyesült Államoknak engedniük kell – közölte Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.
„Kijevben és Washingtonban is be kell látniuk: Oroszországot nem lehet legyőzni a harctéren” – mondta Peszkov a Moszkva. Kreml. Putyin című politikai műsorban.
A Kreml szóvivője kiemelte: az, hogy Joe Biden amerikai elnök saját szavai szerint hisz az ukrán területek visszafoglalásában, azt mutatja, hogy az amerikai politika zsákutcába jutott.
Peszkov szerint Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kétségbeesésből ígérget újabb offenzívákat, mert a nyugati támogatás megcsappanását érzi. Mindeközben Nyugaton is egyre nő „a fáradtság és az elutasítás, hogy további pénzeket utaljanak át, illetve fegyvereket és lőszert szállítsanak Ukrajnának, különös tekintettel arra, hogy most ezeket Izraelbe kell küldeni” – fejtegette a szóvivő.
Leonyid Szluckij, az orosz parlamenti alsóház külügyi bizottságának elnöke a Telegram közöségi oldalon arról írt, hogy Kijevnek előbb-utóbb be kell látnia, hogy vissza kell térnie a tárgyalóasztalhoz, mégpedig Oroszország feltételei és „a meglévő területi valóság” mellett.
Véleménye szerint a nyugati elit is egyre inkább arra a következtetésre tűnik jutni, hogy az ukrajnai konfliktus közelít a „tárgyalási ponthoz”.
„Meggyőződésem, hogy ez a kérdés már a közeljövőben fel fog merülni” – írta Szluckij.
Megjegyezte, hogy a Nyugat gyorsan változtat retorikáján „a Zelenszkij vezette kijevi junta halálos rángatózása közepette”. (MTI)
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !