Csalók könnyűszerrel hajtottak végre utalásokat a palira vett cégek számláiról, összesen 20 millió forint kárt okozva

Egy 36 éves férfi banki csalásokkal megszerzett 20 millió forintot vett fel ATM-ekből - közölte a rendőrség. A debreceni nyomozók Pest vármegyében fogták el.

A csalók közismert módszerrel károsítottak meg egy debreceni és egy szigetvári céget. Pénzintézetek nevében telefonáltak, majd arról tájékoztatták a vállalkozásokat, hogy gyanús tranzakciókat észleltek a számlájukon, ezért elkérték a részükre sms-ben érkező megerősítő kódokat. Ezt követően könnyűszerrel hajtottak végre utalásokat a cégek számláiról, összesen 20 millió forint kárt okozva. A két ügyet egyesítették, és a Debreceni Rendőrkapitányság bűnügyesei kezdték meg a nyomozást.

A gyanú szerint a pénzt egy 40 éves férfi több részletben vette fel különböző ATM-ekből. A nyomozók 2023. október 25-én egy Pest vármegyei településen fogták el, majd hallgatták ki. Pénzmosás, valamint információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás megalapozott gyanúja miatt indult eljárás vele szemben. A nyomozás azonban itt nem ért véget, a tettes társainak azonosítása és kézre kerítése jelenleg is folyik.

A Mátrix Projekt jegyében a rendőrség bűnmegelőzési és bűnfelderítési munkákat végez. Fontos felhívni a figyelmet arra is, hogy mindig érdemes gyanakodni, ha valaki könnyű pénzkereseti lehetőséget kínál. Pénzmosóként közreműködni egy ilyen bűncselekményben törvénybe ütköző és büntetendő, függetlenül attól, hogy van-e tudomásunk az összeg eredetéről.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !