Deutsch Tamás: Brüsszel azt akarja, hogy "szabadon csatangolhassanak gender-érzékenyítő kommandók a magyar óvodákban és iskolákban"

Döbbenetes, velőtrázó és fájdalmas mindennap látni, hogy "fanatikus háborús agitátorokká válnak" a békeprojektként létrejött Európai Unió bürokratái - mondta Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselője a párt 30. kongresszusán, szombaton, Budapesten.

A politikus hangsúlyozta, az uniónak "az a hivatása, hogy több száz millió európai és Európa szomszédságában élő polgár békéjét garantálja". Ám miközben rengetegen halnak meg az ukrajnai háborúban, "a magyar dollárbaloldal minden európai parlamenti képviselője a háború eszkalálódása, az újabb és újabb fegyverszállítások mellett tör lándzsát Brüsszelben" - közölte.

Azért emelnek szót, hogy Magyarországot minél inkább, minél gyorsabban és minél mélyebben belesodorják ebbe a háborúba. Mi ebből a háborúból kimaradunk, bármekkora is az ellenszél, a béke politikáját képviseljük - fogalmazott Deutsch Tamás.

Az EP-képviselő arra is kitért: Magyarország minden brüsszeli "támadás" ellenére, évek óta sikeresen védi déli határait, ezzel az Európai Uniót. Hangsúlyozta: idén eddig 230 ezernél több, 2015 óta egymilliónál több illegális migráns "betörését" sikerült megakadályozni Magyarországon.

Ebben a helyzetben "a magyar dollárbaloldal" valamennyi európai parlamenti képviselője, "Dobrevtől Cseh Katalinig, Ujhelyitől Gyöngyösiig", azért támadja hátba a magyarokat, mert egy népszavazáson kiálltak amellett: "csak egyedül mi dönthetjük el azt, hogy kikkel akarunk együtt élni" - tette hozzá. Megjegyezte, "bármekkora is a támadás, erről a közös álláspontunkról nem vagyunk hajlandóak lemondani".

Deutsch Tamás szavai szerint a brüsszeli bürokrácia a gyermekvédelmi törvény eltörlését akarja az országra kényszeríteni, hogy "szabadon csatangolhassanak gender-érzékenyítő kommandók a magyar óvodákban és iskolákban". Értjük az üzenetet: a gyermekvédelmi törvényt szigorítani fogjuk - jelentette ki a politikus.

Arra is kitért: a brüsszeli bürokrácia törvénytelenül, az Európai Unió írott szabályait megsértve tartja vissza a jog szerint a magyaroknak járó forrásokat, mert politikai kifogásaik vannak. "Nem tetszik az, ahogy 2010 óta döntünk", ám szerinte "Gyurcsány Ferenc és dollárbaloldali elvtársai" találták ki a "politikai zsaroló feltételeket", amiket Magyarországra akarnak kényszeríteni.

Deutsch Tamás hangsúlyozta: nemcsak Brüsszelben, de e tekintetben Magyarországon is változásra van szükség, mert elképzelhetetlen, hogy aki a magyar polgárok bizalmából európai parlamenti képviselői mandátumot nyert, "saját hazája ellen áskálódjon a jövőben".

A hazaszeretet, a nemzeti büszkeség, a nemzeti szuverenitás, a patriotizmus tartozik a legfontosabb európai értékek közé, nem pedig az, ha valaki a saját hazája ellen áskálódik - jelentette ki, hozzátéve, "aki a saját hazája szuverenitását védi, az valójában Európa szuverenitását védi".

Kontrát Károly, a Fidesz országgyűlési képviselője ismertette a tisztújító közgyűlésre előzetesen beérkezett jelöléseket és a szavazás módját. Az elnöki tisztségre Orbán Viktor, alelnöknek Gál Kinga, Kósa Lajos, Kubatov Gábor és Németh Szilárd kapott jelölést - közölte. (MTI / Fotó:  MTI/Koszticsák Szilárd)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !