Dobrev Klára: az a politika, amit Orbán Viktor képvisel a Huxit politikája

A Demokratikus Koalíció hisz egy erős Európában, ami képes megvédeni a polgárait - mondta a DK európai parlamenti képviselője egy csütörtöki, budapesti, online is közvetített rendezvényen.

Dobrev Klára pártja külpolitikai programját bemutatva kijelentette, egy olyan Európában hisznek, ami akár katonai erővel is képes megvédeni a polgárai biztonságát, miközben a klímakatasztrófától, a globális tőke túlkapásaitól, valamint az egyenlőtlenségektől is megóvja őket.

Szavai szerint egy, az állampolgáraira odafigyelő, szociális Európa tudja, hogy tisztességes béreket, nyugdíjakat és családtámogatásokat kell fizetni. Ezt az Európát hívják Európai Egyesült Államoknak - tette hozzá.

Az EP-képviselő emlékeztetett, hogy Magyarország hatalmas többséggel szavazott az európai uniós és a NATO-tagságra, mert mindenki tisztában volt vele, hogy nincs élet az Európai Unión, és nincs biztonság a NATO-n kívül. Biztosítani kell, hogy itthon megmaradjon és győzzön az Európa-párti többség, miközben azon is dolgozni kell, hogy Európa és a NATO minél erősebb és egységesebb legyen - érvelt Dobrev Klára.

A politikus leszögezte, hogy az Európához való tartozás a magyarok több, mint ezer éves közös akarata. Magyarország a hazánk, Európa az otthonunk, és "bármilyen gyalázatos, szégyenteljes propagandát folytat a Fidesz-kormány, mi, magyarok nem engedünk ebből" - közölte a DK "árnyékkormányfője". Ehhez kapcsolódva hangsúlyozta, éppen azért akarnak egyre szorosabban Európához tartozni, mert hazafiak.

Dobrev Klára úgy fogalmazott, hogy egy "gyalázatos politikai kurzus" 12-13 éve a "pillanat győzelméért, a saját klientúrájának a gazdagodásáért" hajlandó volt ezt az ezeréves álmot beáldozni és veszélyeztetni.

Az EP-képviselő azt mondta, bénultan ültek, amikor szavak szintjén megjelent, hogy Brüsszel és Európa az "ellenség", utána felháborodtak, amikor azt látták, hogy ez már nemcsak szavakban, hanem "teljes propagandaháborúban" nyilvánul meg, később pedig "viszolyogva kellett végignéznünk", hogy hogyan "sürgölődnek, dörgölőznek keleti, ázsiai diktátorokhoz, hogy hogyan szolgálják ki mindenben az ő érdeküket".

Mára a szavakból, a plakátokból, a tettekből kirajzolódott egy egységes kép, egy Magyarország, ami távolodik az európai barátoktól és szövetségesektől és közeledik az ázsiai diktátorokhoz - ismertette álláspontját.

A jelenlegi politika kivisz minket az EU-ból, az a politika, amit Orbán Viktor miniszterelnök képvisel a Huxit politikája - mondta Dobrev Klára, aki szerint ez a politika azt fogja eredményezni, hogy "elveszítjük európai álmunkat".

A Fidesz megérti, hogy "Gyurcsánynénak nem tetszik, hogy Magyarország bátran és erősen kiáll magáért, hiszen Gyurcsányék mindig úgy táncolnak, ahogy Brüsszel fütyül". Magyarország szuverén ország, amelynek joga megvédeni saját nemzeti érdekeit - reagált a Fidesz Dobrev Klárának, a Demokratikus Koalíció európai parlamenti képviselőjének csütörtöki kijelentéseire.

A Fidesz az MTI-hez eljuttatott közleményében hozzátette, hogy Brüsszel bele akarja kényszeríteni hazánkat a háborúba, a migránsok betelepítésébe, el akarja törölni a rezsicsökkentést és a gyermekvédelmi törvényt.

"Gyurcsányék szó nélkül végrehajtanák mindazt, amit Brüsszel akar: belesodornák az országot a háborúba, betelepítenék a migránsokat, eltörölnék a rezsicsökkentést és ráengednék a gyermekekre az LMBTQ-propagandát" - fogalmaztak.

Hangsúlyozták: a magyar embereknek joguk van elmondani a véleményüket a mostani brüsszeli vezetésről és joguk van megvédeni Magyarország szuverenitását.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !