Donáth Anna: a DK a hazugság kultúráját képviseli és gúzsba köti az ellenzéket

Az igazság kultúrája alapján az ellenzék megújítását nevezte célnak a Momentum  európai parlamenti (EP-) képviselője, EP-listavezetője vasárnap pártja küldöttgyűlésén. Donáth Anna szerint a Demokratikus Koalíció (DK) a hazugság kultúráját képviseli és gúzsba köti az ellenzéket.

A Momentum Facebook-oldalán közvetített beszédében a politikus - mintegy kétszáz tagú hallgatósága előtt - arról is szólt, pártja célja, hogy a 2024-es önkormányzati választáson minden településen és minden budapesti kerületben egy közös ellenzéki jelölt álljon a Fidesz jelöltjével szemben. Meg kell őriznünk és növelni kell a szabad városok számát - tette hozzá.

Jelezte, a Momentum mindig is kész és nyitott volt helyben az együttműködésre, sehol nem múlhat rajta egy sikeres választás.

Donáth Anna azt mondta, mindenhol azt a jelöltet támogatják, aki a helyiek szemében hiteles, akinek esélye van nyerni a Fidesszel szemben, és akinek "a személye nem mond ellent az igazság kultúrájának". Ha valahol nem tudnak megegyezni az ellenzéki pártokkal, ott előválasztást fognak kérni - mondta.

Kitért arra is, hogy szükség van egy sokkal jobban letisztult ellenzéki térfélre, nem politikusból van túl sok, hanem pártból. Véleménye szerint az EP-választás eredményét használhatják arra, hogy megnézzék, mely pártoknak van valódi társadalmi támogatottsága.

Meg kell mutatnunk, hogy a Momentum az a párt, amelyre bizalommal szavazhatnak a választók, mert nem nézi hülyének őket, igazat beszél és vállalja a felelősséget a tetteiért, azaz az igazság kultúráját képviseli.

Úgy fogalmazott, "nem az a célunk, hogy szétverjük az ellenzéki együttműködést, az a célunk, hogy megújítsuk azt".

Donáth Anna szerint a 2022-es parlamenti választáson a kormányváltáshoz hiányzott az ellenzék hitelessége, vagyis a választók nem hitték el, hogy az ellenzék másként fog kormányozni, hozzászoktak ugyanis ahhoz, hogy a politikusok hazudnak.

Ennek két oka van - folytatta -, az egyik maga a Fidesz, amely 13 éve számolatlanul költi a pénzt az ellenzék lejáratására, hitelének rombolására, a másik pedig a DK és annak elnöke.

Mint mondta, a jelenlegi kormányfőt joggal lehet kritizálni, mert világgazdasági konjunktúrában gyenge teljesítményt nyújtott, tudatosan hazudott az egész országnak a gazdaság valós állapotáról, és az ő felelőssége, hogy a válság térdre kényszerítette az országot.

 Mennyire hiteles az ellenzék részéről ez a kritika, ha ugyanezeket a mondatokat szó szerint el lehet mondani a DK elnökéről is? - kérdezte.

Hozzátette: a DK elnökének és pártjának "végtelen lehetősége" lett volna kiállni és felelősséget vállalni a múltért, de nemcsak, hogy nem teszi ezt, hanem újra és újra elköveti ugyanazokat a hibákat: hazugsággal kampányolnak és a kritikára fittyet hányva tévedhetetlennek hirdetik magukat. Ez a hazugság kultúrája, ez az, ami hatalomban tartja a Fideszt 13 éve, és ez az, ami ellen a Momentum hét éve megalakult - fogalmazott.

Donáth Anna elmondta, a kormányváltáshoz "le kell váltanunk az ellenzéket", új politikai kultúrára, az igazság kultúrájára van szükség. Ez a Momentum politikai kultúrája, ebben más, jobb, mint az összes többi párt - jelentette ki.

Közölte, az ellenzéki oldalon a Demokratikus Koalíció gúzsba köti azokat, akik nem hajlandóak beállni a sorba. A DK aktív szerepet vállalt a Jobbik ledarálásában, elszívta a MSZP szavazóit, az LMP-t már mindenki a DK KDNP-jeként emlegeti, Budapesten Karácsony Gergely főpolgármestert is sarokba szorították - sorolta.

Hozzátette: a Momentum az "utolsó mohikán", amelynek létre kell hoznia az igazság kultúrája mentén politizáló ellenzéket, mert különben generációk megtapasztalják, milyen a NER-ben élni. (MTI)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !