Köszönet és hála helyett: egy jászapáti fiatalember kalapáccsal követelt pénzt az őt felnevelő nagyapjától

Korábban szétverte a háza berendezését, a mozdítható ingóságokat pedig eladta. A rendőrök őrizetbe vették az agresszív unokát - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Egy 19 éves jászapáti férfi pénzt kért 65 éves nagyapjától. Felmenője 5 ezer forintot adott az unokának, azonban az kevesellte, még 10 ezret követelt, amit a sértett visszautasított. A fiatal ekkor egy kalapáccsal fenyegette meg nagyapját, hogy a házában kárt tesz, és őt is megveri. A sértett így sem adott pénzt, ezért unokája megrongálta az ablakokat.

A megrettent sértett kibicigett az udvarra mankójával, mire az unoka utánament, és tovább fenyegette, majd a kalapáccsal rácsapott a védtelen férfi kézfejére. Ekkor nagyapja átadta neki a kért 10 ezer forintot, a fiatalember pedig a kalapácsot eldobva távozott.

Bejelentést követően a rendőrök rövid időn belül elfogták az elkövetőt, akit rablás bűntett miatt hallgattak ki. A nyomozók azonban nemcsak egy bűncselekménnyel gyanúsították meg. Az elmúlt három évben ugyanis havonta megtörtént, hogy a fiatal erőszakkal és fenyegetéssel követelt pénzt nagyapjától. Amennyiben a sértett nem adott, úgy dühében rendszeresen tönkretette az ingatlan berendezési tárgyait. A tettes 2023. november 18-án délután társával – akinek elszámoltatása folyamatban van – a nagypapa házának fürdőszobájából három csaptelepet lopott el, továbbá magukkal vittek egy televíziót és egy elöltöltős mosógépet is. A nyomozók ezért zsarolás és lopás bűntettét is a férfi terhére rótták.

A nyomozó hatóság őrizetbe vette a férfit, és kezdeményezte letartóztatását. (Fotó: police.hu)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !