Izraelnek abba kell hagynia a Gázai övezet civil lakosságát érő bombatámadásokat - mondta a BBC brit közszolgálati televíziónak nyilatkozva a francia elnök.
A közel-keleti konfliktus fellángolásáról szólva úgy fogalmazott: a Gázai övezetben végrehajtott izraeli légitámadások "tényszerűen a civil lakosságot érik", és ezt semmi nem indokolhatja.
Macron szerint a bombatámadásokban csecsemők, nők, idős emberek halnak meg. Erre semmi ok, semmi jogosultság nincs, "éppen ezért arra szólítjuk fel Izraelt, hogy ezt fejezze be" - mondta a BBC-interjúban a francia elnök.
Hozzátette: a Párizsban e héten tartott nemzetközi békefórumon a résztvevő kormányok és szervezetek arra az egyértelmű véleményre jutottak, hogy az egyetlen lehetséges megoldást a hadműveletek humanitárius célú felfüggesztése, majd tűzszünet elrendelése jelentheti, mert így lehet megvédeni a civileket, "akiknek semmi közük a terroristákhoz".
Emmanuel Macron kijelentette: reméli, hogy tűzszüneti felhívásához más nyugati hatalmak, köztük az Egyesült Államok és Nagy-Britannia is csatlakozik.
A francia elnök hangsúlyozta: Franciaország egyértelműen elítéli a Gázai övezetet uraló Hamász iszlamista terrorszervezet Izrael ellen elkövetett október 7-i támadását.
A támadásában 1400 izraeli meghalt, háromezren megsérültek, és a Hamász 240 túszt Gázába hurcolt.
"Osztozunk Izrael fájdalmában, és osztjuk azt a szándékát is, hogy megszabaduljon a terrorizmustól" - mondta Macron a BBC-interjúban. Megismételte ugyanakkor, hogy ez sem jogosítja fel Izrael a gázai civilek folytatólagos bombázására. (MTI / Fotó: AFP)
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !