A Balassagyarmati Járási Ügyészség vádat emelt egy 57 éves nyugat-nógrádi férfi ellen, aki jogtalanul vett fel több százezer forintot apja bankszámlájáról.
A vádirat szerint a sértett és fia 2021. január 6-án elment a nógrádi kistelepülésen lévő bankfiókba, ahol az idős férfi megtakarítási céllal számlát nyitott. Az aláírt szerződés értelmében a vádlott édesapja bankszámlája felett rendelkezési jogosultságot kapott, azonban az apa nem engedélyezte neki, hogy a beleegyezése nélkül pénzt vegyen fel a számláról.
2021. november 16-án a sértett a fia jelenlétében 900 000 forintot fizetett be a bankszámlájára. Ezt követően a vádlott egyedül, többször elment a bankfiókba és a sértett számlájáról – a hozzájárulása és a tudta nélkül – 11 alkalommal összesen 887 000 forintot vett fel.
Miután az apa tudomást szerzett a fentiekről, büntetőeljárást kezdeményezett a fia ellen, majd hozzájárulásával az ügyet a Balassagyarmati Járási Ügyészség közvetítői eljárás lefolytatása végett felfüggesztette. Az elkövető azonban a közvetítői eljárást lefolytató pártfogó felügyelő többszöri idézése ellenére sem jelent meg, így a büntetőeljárást folytatni kellett. Az ügyészség nagyobb értékre elkövetett lopással vádolta meg az elkövetőt és indítványozta, hogy a bíróság ítélje a büntetlen előéletű férfit felfüggesztett szabadságvesztésre, valamint fizettesse meg vele a sértett 887 000 forint polgári igényét is.
Az ügyben a Balassagyarmati Járásbíróság dönt.
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !