Menekülés a magasban - A budapesti rendőrök elfogták a több lakásba besurranó tolvajt

A nyitott ablakon mászott be egy férfi 2023. június 14-én éjszaka egy VII. kerületi lakásba. Miközben a tulajdonos aludt, ő ellopta a laptopját, mobiltelefonját, hitelkártyáit, tárcáját a pénzzel együtt, majd észrevétlenül távozott.

Egy hónappal később, július 16-án éjfél körül ugyanabban a társasházban található lakás ablakán mászott be, és lopott el két táskát, a benne lévő értékekkel együtt. A lakás bérlői észrevették a besurranót, aki a magához vett tárgyakkal kiugrott az ablakon és elmenekült.

Az erzsébetvárosi rendőrök azonosították a bűncselekmények elkövetőjét. Elfogása céljából november 8-án  a BRFK Bűnügyi Bevetési Osztályával közösen megjelentek vélt tartózkodási helyén, egy csepeli társasház hatodik emeleti lakásánál. Kiérkezésükkor a férfi átmászott a szomszéd lakás erkélyére, úgy akart elrejtőzni – sikertelenül, a rendőrök elfogták. 

F. Ernőt előállították a VII. Kerületi Rendőrkapitányságra, lopás bűntett miatt gyanúsítottként kihallgatták és kezdeményezték letartóztatását. A férfi nem tett vallomást. Több körözés volt érvényben ellene korábbi betörések miatt.  


KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !