Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter részt vett a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) csütörtöki ülésén - tudatta közleményében a minisztérium.
A közlemény szerint bevezetőjében a miniszter bemutatta a magyar gazdaság életét befolyásoló és meghatározó legfontosabb makrogazdasági folyamatokat és gazdaságpolitikai célkitűzéseket. Mint ismertette, a kormány célja, hogy 2023-ban letörje és egy számjegyűre csökkentse a szankciós inflációt, 2024-ben pedig újra növekedési pályára állítsa a gazdaságot.
Kiemelte, hogy a kormány jó úton halad, hiszen az olyan hatékony és eredményes intézkedéseknek köszönhetően, mint például az online árfigyelő vagy a kötelező akciózás, az infláció már az év vége előtt egy számjegyűre fog csökkenni, jövőre pedig 5-6 százalékos szintet érhet el.
A tárcavezető rámutatott, hogy az infláció csökkenésével párhuzamosan egyre inkább a gazdaságot, a növekedést támogató intézkedések kerülhetnek előtérbe. Ezekre jó példa a kormány legutóbbi döntése, miszerint a kkv-k 2024-ben is rendkívül kedvező feltételek mellett, a futamidő végéig fix, 5 százalékos kamattal érhetik el a Széchenyi Kártya Program termékeit, de ezt segíti elő a bankok által alkalmazott önkéntes kamatplafon is, amely a bankszövetséggel kötött megállapodásnak köszönhetőn a korábbiaknál lényegesen kedvezőbb - jelenleg 11,5 százalékos - kamatozású hitelekkel segíti a vállalkozásokat.
Nagy Márton megjegyezte, hogy az idei 0 százalék körüli gazdasági növekedést követően a kormány intézkedéseinek eredményeképp 2024-ben újra dinamikus pályára állhat a gazdasági növekedés, így visszatérhet a korábbi években megszokott 4 százalékos, illetve afeletti növekedési ütem.
A miniszter a munkaerőpiac helyzetét szemlélve megállapította, hogy a magyar vállalkozások és a kormány sikerrel védték meg a munkahelyeket, így a családokat a járvány, a háború és szankciók okozta nehéz helyzetben is: 2010-hez képest 1 millióval dolgoznak többen az országban, így a foglalkoztatottak száma tartósan meghaladja a 4,7 milliót, miközben történelmi mélyponton van a regisztrált álláskeresők száma. Hozzátette, stabil gazdasági növekedés fenntartásához további munkahelyekre és az aktivitási arány növelésére van szükség.
A miniszter meglátása szerint a reálbérek alakulásában szeptemberben fordulat állhatott be, a fizetések vásárlóereje újra növekedésnek indulhatott a dinamikus bérnövekedésnek és az infláció elleni sikeres kormányzati harcnak köszönhetően. Ezzel a korábbi években megszokott trendhez térhet vissza a magyar gazdaság, a következő években a reálbéremelkedés mértéke ismételten 4-5 százalék lehet.
A jelen lévők egyetértettek abban, hogy a gazdasági növekedés helyreállítását tekintve a továbbra is magas jegybanki kamatláb, valamint az emiatt kialakuló pozitív reálkamat kockázatokat jelent, amelyek hátráltathatják a növekedés gyors és erőteljes visszapattanását, a vállalkozások teljesítményének javulását és így a foglalkoztatás további bővülését.
Nagy Márton hangsúlyozta, hogy a magyar gazdaság továbbra is beruházás és export alapú, amelyben húzóágazat az elektromobilitáshoz kapcsolódó iparágak, valamint a hadi- és gyógyszeripar. A fenntartható növekedés érdekében egyszerre szükséges megerősíteni a külföldi és hazai tulajdonú vállalati szektort, a magyar vállalkozások beszállítói láncokban elfoglalt pozícióját. A hazai vállalkozások versenyképességét is érdemben kell növelni, ehhez kettős transzformáció szükséges: digitálissá és zölddé kell válniuk. Hozzátette, hogy "2030-ig meg kell duplázni a jelenlegi 100 milliárd eurót elérő FDI állományt, de emellett támogatni kell a magyar vállalkozások kifektetéseit, illetve a nemzetközi szinten is versenyképes nemzeti bajnokok megerősödését".
A miniszter megemlítette, hogy a Gazdaságfejlesztési Minisztérium egy 10 pontos tervet dolgozott ki az erős magyar gazdaság érdekében, amely tartalmazza: a demográfiai fordulat támogatását, másfélszer több és zöldebb energia biztosítását, további munkahelyek létrehozását, a szállítmányozás és raktározás fejlesztését, a digitális átállást, a high-tech gazdaság arányának emelését, az FDI horizontális és vertikális hasznosítását, a profitegyenleg javítását, a nemzeti bajnokok kinevelését valamint a csökkenő államadósság-pályát.
Nagy Márton üdvözölte, hogy a VKF tagjai egyetértenek és támogatják a kormány gazdaságpolitikai célkitűzéseit.
A miniszter tájékoztatta a VKF résztvevőit, hogy a kormány - tiszteletben tartva, hogy a minimálbérről a munkaadóknak és a munkavállalóknak kell megegyeznie - elviekben támogatja a VKF résztvevőinek többségi álláspontját, miszerint a legkisebb minimális keresetek emelésére már decemberben kerüljön sor, továbbá annak mértéke a minimálbér esetében 15 százalékot, a garantált bérminimum esetében 10 százalékot érjen el. Mindemellett a kormány arra is nyitott, hogy 2024 elején, szem előtt tartva a kiszámíthatóságot és a stabilitást, kidolgozásra kerüljön egy új, több éves bérmegállapodás - derül ki a GFM közleményéből.
A felek megállapodtak abban, hogy a tárgyalások egy hét múlva folytatódnak.
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !