Nagy mennyiségben találtak kábítószert egy fiatal nő autójában a XV. kerületi járőrök múlt szerda éjjel - közölte a rendőrség.
A BRFK XV. Kerületi Rendőrkapitányság egyenruhásai 2023. november 22-én éjjel negyed kettő körül a Neptun utcában felfigyeltek egy személyautóra, ami az út közepén állt, felkapcsolt világítással. A rendőrök jelzésére az autó félreállt, de mozgása bizonytalan volt, ezért a rendőrök igazoltatták a sofőrt. Az autót vezető nő bizonytalansága nemcsak a vezetésben mutatkozott meg, hanem az iratai előkeresésében, és a kérdésekre adott válaszokban is. A nő látható bódultsága miatt az egyenruhások alkoholszondát alkalmaztak, ami negatív eredményt mutatott, majd gépkocsi- és csomagátvizsgálást végeztek. Ekkor került elő a nő táskájából több kis doboz, amelyekben alufóliába csomagolt fehér színű por, kábítószergyanús anyag – a nő elmondása szerint kristály volt. Előkerült még 2 crack pipa, egy kábítószer mérésére alkalmas digitális mérleg és öt fecskendő. Az autó egyik tárolójában egy kis tégelyt találtak, ami szintén fehér port rejtett, továbbá egy kis tartóban elrendezett alufóliadarabok és szívószálak voltak. A csomagtartóban is volt egy női táska, benne színtelen, szagtalan folyadékkal megtöltött 0.5, 1 és 2 deciliteres üvegek – a nő állítása szerint Gina (azaz Gina fantázianéven ismert szintetikus kábítószer, partidrog). A nő elmondta, hogy vevőivel a pálinka és a cukor nevet használták az általa árult anyagokra.
Az egyenruhások B. Reginát előállították a kerületi rendőrkapitányságra, és a nála talált anyagokat lefoglalták. A mintegy 2 liter Gina feketepiaci értéke körülbelül 4 millió forint, a hozzávetőleg 43 gramm fehér por feketepiaci értéke körülbelül 65 000 forint.
A 26 éves nőt gyanúsítottként kihallgatták, majd őrizetbe vették. A bíróság által elrendelt bűnügyi felügyeletben lévő nővel szemben a BRFK Bűnügyi Főosztály Kábítószerbűnözés Elleni Osztály kábítószer birtoklása bűntett miatt folytatja le az eljárást. A nőtől lefoglalt anyagokra szakértőt rendeltek ki. (Fotó: police.hu)
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !