Németország újabb katonai segélycsomagot ad Ukrajnának

Németország további 1,3 milliárd eurós katonai segélycsomagot ígért Ukrajnának, amely egyebek mellett négy további IRIS-T légvédelmi rendszert, valamint húszezer darab 155 milliméter kaliberű tüzérségi lőszert és páncéltörő fegyvert tartalmaz.

Az újabb segélycsomagot Boris Pistorius német védelmi miniszter jelentette be kedden Kijevben, ukrán hivatali kollégájával, Rusztem Umerovval folytatott megbeszélésén - írta a Jevropejszka Pravda ukrán hírportál.

"Tavaly tél óta ez az ötödik ilyen csomag. Biztos vagyok abban, hogy segíteni fog az orosz agresszió elleni harcban" - hangsúlyozta a miniszter a Szuszpilne ukrán közszolgálati televízió szerint.

Egyúttal ez a harmadik olyan segélycsomag, amely IRIS légvédelmi rakétarendszert tartalmaz. Az első csomagból eddig három rendszert szállítottak le, a negyedik pedig várhatóan idén télen érkezik meg. A szintén négy rendszerből álló második csomag teljesítését 2024-re, a harmadikat pedig 2025-re tervezik.

A német védelmi miniszter kedd reggel érkezett előre nem bejelentett látogatásra Ukrajnába. Pistorius korábban megerősítette azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint Németország 2024-ben megduplázza, nyolcmilliárd euróra emeli a Kijevnek nyújtott katonai segélyt. (MTI / Fotó: Sebastian Gollnow/picture alliance via Getty Images)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !