Rendőröket próbált megvesztegetni egy ittas sofőr Nógrádban

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség bíróság elé állította a kötelesség megszegésére irányuló hivatali vesztegetés bűntettét elkövető férfit, aki meg akarta vesztegetni a rendőröket.

A rendelkezésre álló tényállás szerint 2023. szeptember 4-én, éjszaka, a Pásztói Rendőrkapitányság állományába tartozó rendőrök intézkedtek egy Nógrád vármegyei férfival szemben. Az elkövető figyelmen kívül hagyta az „Állj! Elsőbbségadás kötelező!” közúti jelzőtáblát, megállás nélkül behajtott egy kereszteződésbe, és autóját bizonytalan úttartással kormányozta. A közúti ellenőrzés során a rendőrök megállapították, hogy a férfi vezetési jogosultsága 2023 februárjától szünetel, és mivel az ittasság jeleit mutatta, arról tájékoztatták, hogy légalkoholszondát fognak vele szemben alkalmazni.

A férfi tudva azt, hogy a vezetés előtt alkoholt fogyasztott, arról érdeklődött, hogy van-e lehetőség az ügyet másképp rendezni, utalva arra, hogy ne kelljen az alkoholos befolyás ellenőrzésében részt vennie. Az elkövető ezután 50 000 forintot ajánlott az intézkedő rendőröknek azért, hogy az előírt elfogási és előállítási kötelességüket megszegve elengedjék, a további intézkedéstől eltekintsenek, és ne kezdeményezzenek vele szemben szabálysértési és büntetőeljárást.

A felajánlott összeget a rendőrök visszautasították és felhívták a terhelt figyelmét arra, hogy a pénz felajánlásával bűncselekményt követ el, de a férfi ennek ellenére megismételte korábbi kijelentését, még azt követően is, hogy a légalkoholszint mérés bűncselekményi értékhatárt meghaladó eredményt mutatott.

A nyomozó ügyészség – a szintén ittas járművezetés miatt büntetett – elkövetőt gyorsított eljárásban, a mai napon a Balassagyarmati Törvényszék elé állította.

A férfi terhére rótt minősített hivatali vesztegetés bűntettét a törvény egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel rendeli büntetni.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !