A Kecskeméti Járási Ügyészség maradandó fogyatékosságot okozó közúti baleset gondatlan okozása miatt vádat emelt egy életveszélyes és több súlyos sérüléssel végződő balesetben részes mindkét sofőrrel szemben. Egyikük az elsőbbségadást mulasztotta el, a másik a megengedett sebesség kétszeresével hajtott, emiatt nem tudta elhárítani a balesetet.
A vádirat szerint egy szolnoki férfi négy utassal a járművében a 441. számú főúton derült időjárási és jó látási viszonyok közepette közlekedett. Egy útkereszteződéshez érve a stoptábla utasítása ellenére nem adott elsőbbséget a védett útvonalon tőle balról érkező, a megengedett 40 km/óra sebességet több mint kétszeresen túllépve, mintegy 86-92 km/óra sebességgel közlekedő személygépkocsinak. A védett útvonalon haladó autó sofőrje észlelve, hogy a kanyarodó jármű nem tesz eleget az elsőbbségadási kötelezettségének, vészfékezett. Jelentős sebességtúllépése miatt azonban nem tudott megállni, ezért a járművével belecsapódott az útra szabálytalanul felhajtó autó oldalának, amely emiatt a szalagkorlátnak ütközött.
A baleset következtében a kanyarodó járműben hátul, középen ülő, biztonsági övet használó nő életveszélyes, továbbá maradandó fogyatékosságot eredményező sérüléseket, a járműben utazó további két utas és a sofőr többszörös csonttöréseket szenvedett.
A baleset azért következett be, mert az egyik sofőr nem adott elsőbbséget a védett útvonalon közlekedő járműnek, továbbá a másik sofőr jelentősen túllépte az útszakaszra vonatkozó, táblával jelölt megengedett sebességet.
Az ügyészség mindkét férfit maradandó fogyatékosságot okozó közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolja és ezért velük szemben büntetővégzés hozatalára irányuló eljárásban – tárgyalás mellőzésével – pénzbüntetés kiszabását, valamint a közúti járművezetéstől eltiltásukat indítványozza.
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !